Helyi hírek 2022. augusztus 19. 15:00

Megnyílt Karácsony Éva festőművész első önálló tárlata

Képgaléria
Megnyílt Karácsony Éva festőművész első önálló tárlata
A Móra Ferenc Művelődési Központ ad otthont Karácsony Éva festőművész első önálló kiállításának, amely a REFLEXION címet kapta, és amit a látogatók szeptember 6-áig tekinthetnek meg.

A vendégeket Kovács-Csonka Szilvia, az intézmény igazgatója köszöntötte, majd felkérte Németh András festőművészt, aki megnyitóbeszédében elmesélte, Éva hogyan kezdte pályafutását és milyen út vezetett egészen addig, hogy önálló kiállítása lehessen városunkban.

Éva gyermekkorában kezdett el érdeklődni a különféle kreativitást igénylő művészetek, tevékenységek iránt. Virágkötő rokonától – akinél a nyári szünetekben gyakran megfordult – próbálta ellesni a koszorúkészítés fortélyait. Később uszadékfából készített szobrokat, dísztárgyakat. Az áttörést azonban 2008 karácsonya hozta meg számára, ugyanis a hagyományok szerint az ajándékozásnál az általa akrillal készített festményt adta szerettének.

Soha nem festett azokkal a módszerekkel, olyan témákat, amelyeket a kezdő festők általában szoktak. Éva rájött, hogy nem azt kell megfesteni, amit elvárnak tőle, hanem amit ő szeretne adni, mutatni magából az alkotásain keresztül. A tárlatot végigjárva a szemlélő láthatja, hogy a festő nem ábrázol, hanem láttat. Ez azt jelenti, hogy számos festményén érzéseket mutat meg, amely előtt hosszasan elidőzhetnek a látogatók, és attól függően, milyen életfázisban, lelkiállapotban vannak, leképződhetnek a saját érzelmeik.

Ezután az alkotó, Karácsony Éva köszöntötte a megjelenteket és mondott köszönetet mindazoknak, akik elkísérték az idáig vezető rögös úton, támogatva őt abban, hogy megnyithassa kiállítását.

A megnyitó zárásaként Hegyesi Judit hegedűtanárt hallgatták meg a vendégek, aki játékával kellemes hangulatúvá varázsolta a kulturális eseményt.
 
T. L.

Fotó: Fantoly Márton
                   

Kövessen minket a Facebookon is!