Helyi hírek 2014. november 12. 15:00 Forrás: Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság

Cserbenhagyót keres a rendőrség

Cserbenhagyót keres a rendőrség
Feltehetőleg egy Opel Corsa sofőrjét keresi a rendőrség, aki kocsijával egy már előzésbe kezdő autó elé kanyarodott ki november 8-án az 5-ös főúton, ezzel balesetet okozva.

A Kecskeméti Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya eljárást indított cserbenhagyás vétség elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen.





Amit az adatok alapján tudni lehet: november 8-án 14 óra 15 perckor az 5-ös számú főút 95 kilométerénél egy ismeretlen rendszámú, feltehetőleg Opel Corsa Kecskemét felől Kiskunfélegyháza irányába közlekedett, amikor az előtte haladó gépjármű előzésébe kezdett. Az ismeretlen személy nem vette figyelembe a mögötte már előzést megkezdő autót, melynek vezetője az ütközés elkerülése érdekében a gépjárművét balra kormányozta. A kocsi a bal oldali útpadkára sodródott, ahol a kavicsos padkán megcsúszott, majd a szántóföldön állt meg.

A baleset után a vétkes sofőr Kiskunfélegyháza irányába ismeretlen helyre távozott.

A Kecskeméti Rendőrkapitányság kéri, hogy aki látta a baleset bekövetkezését vagy az ismeretlen személyről, illetve az általa vezetett gépjárműről bármilyen információval rendelkezik, hívja a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a06-76/513-356-os telefonszámon, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80/555-111 „Telefontanú” zöld számán (h-cs.: 8-16, p.: 8-13), illetve a 107 vagy 112 központi  segélyhívó telefonszámok valamelyikén.

Fotó: illusztráció
 

Kövessen minket a Facebookon is!