Gazdaság 2022. október 4. 16:00

Legalább egymillió hektáron kell öntözni Magyarországon

Legalább egymillió hektáron kell öntözni Magyarországon
Ősztől teljesen új világ kezdődik a szántóföldi növénytermesztők számára a költségek megtöbbszöröződése és az aszály okozta bizonytalan bevételek miatt. Sok termelő azon töpreng, hogy vessen-e egyáltalán. Az aszály megmutatta, hogy legalább egymillió hektáron kell biztosítani az öntözést Magyarországon, máskülönben megismétlődhet az idei katasztrófa.

Borítókép: Megismétlődhet az idei katasztrófa
Fotó: Pixabay


Mindenkit foglalkoztat a kérdés, hogy milyen végeredményt hozott a nyári aratás, és mire lesznek elegendőek a most magtárba kerülő készletek. Végleges, hivatalos számok még nincsenek. De az biztos, hogy 3,5-4 millió tonna búza termett az idén, ami bőven 5 millió tonna felett szokott lenni. Ez azt jelenti, hogy a hazai ellátásra elég, de igen kevés lesz az exportra vihető készlet. Itthon egy évben kell 1,2 millió tonna lisztnek való búza, 0,8 millió tonna szükséges takarmányra, 200 ezer tonna vetőmagnak és 300 ezer tonna ipari célú felhasználásra – kezdte a szabadfold.hu Gazdanet rovatának adott interjút Petőházi Tamás, a Gabonatermesztők Országos Szövetségének elnöke, amit a Magro.hu ismertetett.

Kevesebb termett a szokásoshoz képest

Ez összesen 2,5 millió tonnát ad ki, tehát a fennmaradó rész külföldön is eladható. Árpából és más kalászosból is kevesebb termett a szokásoshoz képest, a Dunától keletre alakult ki olyan aszály, ami miatt az 5-8 tonna helyett a 2 tonnás átlagok sem ritkák.

A repceterület évek óta csökken, mert ma már csak a legjobb talajokon érdemes ter­meszteni, és a vegyszerek betiltása miatt is egyre nehezebb megvédeni a rovarkártevőktől az állományt. Nagyjából 200 ezer hektárt jelent ez, amelyen átlagosan 2 tonnás volt az idei hozam, ami szintén harmadnyi csökkenést jelent. Arra a felvetésre, hogy a legnagyobb veszteség a tavaszi vetésű kukoricát és napraforgót éri, a szövetség elnöke elmondta: a legutolsó hivatalos adat szerint 550 ezer hektárra jelentettek be július közepéig aszálykárt a gazdálkodók.

A szövetség adatai szerint legalább 300 ezer hektáron már most feladták a kukoricát, a legtöbb helyen levágták és bálázták, silózták az alig félméteresre-méteresre megnőtt, de beszáradt tengerit. Ez a terület heteken belül akár 100-200 ezer hektárral nőhet, ha nem jön igazi eső. A napi 1-2 milliméter semmit nem ér e szempontból. A napraforgónál is már a vetésterület harmadán, 200 ezer hektáron lemondtak a termésről: félméteres növény gyerekökölnyi tányérral.

Kukoricából a takarmányipar felvesz 2-2,2 millió tonnát. Ipari célra – például bioetanol-­gyártásra – ennél már több kell, 2,7 millió tonna és 200 ezer az élelmezési célú felhasználásunk. Nagy kérdés, hogy az állatállomány milyen mértékben csökken, ezzel mérséklődik a takarmányigény, illetve az ipari gyártás melléktermékéből – a szárított vagy nedves gabonatörkölyből – mennyit igényel a hazai állattartás. A hazai igény az utóbbi években 5 millió tonna kukorica volt. Ez lehet az idén egy kicsit kevesebb. A termésről semmit nem tudunk, csak azt, hogy napról napra nő az aszályban a már menthetetlen állomány területe. Ez a vetett kukoricafelület 40, de akár 50 százalékát is elérheti.


3,5-4 millió tonna búza termett az idén, ami bőven 5 millió tonna felett szokott lenni
Fotó: Pixabay


Ahol a kukoricát levágták, nevetséges a bevétel

A keleti országrészben sok gazdaság egyáltalán nem jut bevételhez. Ahol a kukoricát levágták, nevetséges a bevétel: Petőházi Tamás ismer olyan termelőt, aki egy hektárról 9 ezer forint értékű kukoricabálát „aratott”. Inkább odaadta az egészet ingyen a településen lévő tehenészetnek, mondván, legalább legyen takarmány a tejtermeléshez. Bevétel nulla, a kiadás a tavalyi őszi vetéskor az idei aratásig eléri a 430-470 ezer forintot hektáronként.

Az idén ősszel kezdődő szezonban a fajlagos költség már elérheti a 660-700 ezer forintot. A búza ára most 130 ezer forint tonnánként. Aki 4 tonnát aratott, az 520 ezer forint bevételhez jutott, tehát neki már van némi jövedelme. Aki 2 tonnát, az bukott 200-250 ezret. Több százmilliárd lesz az idén a növénytermesztők vesztesége, csak a kukoricán és a napraforgón meghaladhatja a 400 mil­liárd forintot.

A mezőgazdaság hitelállománya meghaladja a 900 milliárd forintot. Joggal merül fel a kérdés, hogy az idei várható jövedelemkiesés milyen mértékben nehezítheti a törlesztést. A hitel nagy részét az állattenyésztők vették fel – mondta a szövetség elnöke –, de a növénytermesztés így is részesül vagy 300-400 milliárd forintnyi adóssággal. Szinte biztos, hogy sok termelőnek fog gondot okozni a törlesztés, és az is, hogy hozzá kell nyúlniuk az ezermilliárd forintot is elérő betétállományukhoz, az állami garanciákhoz, segítséghez.

A parasztok tehetnek a drágaságról?

A piacon, a boltokban sokszor hallani – vetette fel a szabadfold.hu munkatársa –, hogy a parasztok tehetnek a megdrágult kenyérről, tejről, csirkéről. Nem Magyarország és nem a magyar földműves tehet az árak drasztikus emelkedéséről – szögezte le Petőházi Tamás. A gabona esetében például ez többéves és többlépcsős folyamat volt. Az elsőt Kína jelentette, amikor a sertéspestisjárvány után 3 ezer sertéstelepet indított újra, amihez a világpiacon vette meg a takarmányt. Ez 25 százalékos ár­emelést hozott, amit a koronavírus-járvány okozta általános alapanyag­ár-növekedés 25-30 százaléka követett.

És jött idén az ukrán–orosz háború, ami újabb 50-60 százalékos drágulást okozott. Aratás után némi csökkenést tapasztalunk egyébként az árakban, ami természetes, illetve az ukrán–orosz egyezség szerint Ukrajna 22 millió tonna gabonát és egyéb mezőgazdasági terméket exportálhat, amelyek a háború miatt a fekete-tengeri kikötőkben rekedtek. Ez megint az árcsökkenéshez járul hozzá.


Az idén azonban már a télen sem esett, aztán a hőhullámos időszakok után csak 1-2 napos lehűlés jött, esők nélkül
Fotó: Pixabay


Ha nincs víz, a legmodernebb gépek sem segítenek 

Hogy mit tehet a gazdálkodó a klímaváltozás ellen? Nagyjából 15-20 éve érezzük, hogy valami megváltozott az időjárásban – válaszolta a szövetség elnöke. Akkoriban maga is szkeptikus volt: egy-két éves szárazabb periódus korábban is volt. Aztán tényleg meggyőződhettett róla, hogy átalakul a klímánk. Az utóbbi években a talajművelés hozott némi megoldást: a lehető leggyorsabban kell zárni a talaj felső rétegét, tömörítettek, hogy a párolgást csökkentsék. Tapasztalat, hogy tavasztól 6-8 hetes nagyon meleg és aszályos periódust 1-2 hetes lehűlés és 15-20 milliméternyi csapadékot hozó napok követték. Ezek mindig mentették a növényállományt, elfogadható hozamokat kaptunk.

Az idén azonban már a télen sem esett, aztán a hőhullámos időszakok után csak 1-2 napos lehűlés jött, esők nélkül. Így alakult ki a mai válságos helyzet. Azt látszik, hogy a termelés biztonságát fenntartani ma csak úgy lehet, ha 5-15 éven belül legalább egymillió hektárnyi szántóföldi területet teszünk öntözhetővé. Ha nincs víz, a legmodernebb gépek, például a precíziós gazdálkodás sem segít.
             

Kövessen minket a Facebookon is!