Helyi hírek 2022. augusztus 20. 16:00

Államalapító királyunk előtt tisztelgett a város

Képgaléria
Államalapító királyunk előtt tisztelgett a város
Polgármesteri beszéddel, a Szent István ereklye megkoszorúzásával, ünnepi szentmisével és az újkenyér megszentelésével emlékeztek a félegyháziak az államalapításra augusztus 20-án, a Szent István Templomban.

Államalapításunk ünnepén Csányi József polgármester köszöntötte a Szent István Templomban összegyűlt félegyháziakat. – Ünnepelni és emlékezni gyűltünk össze. Ünnepelni államunk alapítását, emlékezni pedig arra az egyéniségre, aki a kereszténység felvételével és a pápától kapott koronával megteremtette országunkat. Szent királyunk alakja azóta is rendületlenül él a magyarság és a félegyháziak tudatában. István igazán vészterhes időkben állt az ország élére, de olykor ma is úgy érezhetjük, egyre nagyobb viharfelhők gomolyognak országunk, hagyományaink fölé. Ilyenkor emlékeztetni kell magunkat a tényre, amely szerint a kereszténység már többször megmentette a nemzetet. Kezdve attól, hogy István király Mária oltalmába ajánlotta az országot, majd IV. Béla hitéből és hazaszeretetéből képest volt újjászervezni a pusztulás szélére jutott országot. A törököt, a Habsburg uralmat, Trianont, a német és az orosz megszállást, a kommunizmust is túléltük. A magyarság legerősebb jellemvonása a túlélés képessége, hogy mindig újra tudjuk kezdeni a közös életet. Ez a folyamat mindmáig tart, mi is részesei vagyunk e történetnek 2022 nyarán. Most van itt az ideje megerősíteni ezt a nemes irányt, lépjünk mi is arra az útra, amelyet István király jelölt ki nekünk. Nem szabad elfelejtenünk honnan jöttünk, és hogyan tudtunk Európa közepén erős nemzet maradni. A magunk mögött hagyott több mint 1000 esztendő is példázza, hogy mi magyarok annyi balszerencse közt, oly sok viszály után is mindig képes voltunk megőrizni jövőbe vetett hitünket, alkotókedvünket és élet szeretetünket – fogalmazott beszédében.

Hozzátette: augusztus 20-a a legrégebbi magyar ünnepnap, a magyarság egyik legjelentősebb ünnepe. – Emlékezzünk államalapításunkra, az újkenyér ünnepére, Szent István királyunkra, aki megvette a szilárd magyar állam alapjait. Ez a nap azon kevés ünnepünk egyike, amelyet nem árnyékol be gyász, vagy bús emlékezés, hanem a jövőbe vetett hit, a remény és a tenni akarás ragyogja be. Félegyházán rend és nyugalom uralkodik. Városunk szépen gyarapszik, utak, parkolók, parkok, óvodák, bölcsődék, közintézmények épülnek, újulnak meg. Tekintsünk hát a szebb jövőbe, mert mindenáron meg kell védenünk eredményeinket, családjainkat. Isten áldja Magyarországot, Isten áldja Kiskunfélegyházát – zárta köszöntőjét.

A megemlékezés a Szent István ereklye megkoszorúzásával folytatódott, majd dr. Bábel Balázs, kalocsa-kecskeméti érsek celebrált ünnepi szentmisét. – Azon túl, hogy Szent István király és az államalapítás ünnepét tartjuk, megemlékezünk arról is, hogy a félegyházi hívők mintegy 150 évvel ezelőtt megkezdték egy új templom építését. Ezt megköszönve, rájuk gondolva azt kérjük, hogy ez a templom továbbra is megmaradjon, és hirdesse Isten dicsőségét – mondta el dr. Bábel Balázs.

Prédikációjában így fogalmazott: kövessük Szent István és az ősök hagyományát, jöjjünk szívesen, lelkesen a templomba, ahol a mennyei bölcsességről hallhatunk. Emlékezzünk az elődökre, és tartsuk meg ezt a templomot, fáradozzunk érte, vegyünk részt minél többször a szentmiséken, hiszen itt a lelkünk jobbá válik. Szent István királyunk, a magyarság fő védőszentje legyen előttünk példa, és kérjük mennyei közbenjárását, hogy a mai nagyon nehéz időkben is meg tudjunk maradni jó kereszténynek és magyarnak.

A szentmise végén dr. Bábel Balázs, kalocsa-kecskeméti érsek megszentelte az újkenyeret, amelyet a város vezetői szeltek fel és osztottak szét a Szent István Templomban.

G. E.

Fotó: Fantoly Márton    
       

Kövessen minket a Facebookon is!