Sport 2022. augusztus 23. 14:00

Világbajnoki ezüstérmes Zoboki Csenge

Képgaléria
Világbajnoki ezüstérmes Zoboki Csenge
Augusztus 14. és 20. között rendezte meg a Magyar Íjász Szövetség a III. HDH-IAA Historical Archery World Championships, azaz, HDH-IAA Történelmi Íjász Világbajnokságot. 3 kontinens 21 országának 292 versenyzője nevezett. A világbajnokságnak idén Magyarország, ezen belül Gyula adott otthont.

Az első nap a regisztrációk napja volt. A kiskunfélegyházi Turul Koppányokat Zoboki Csenge képviselte a rangos versenyen. A második napon kezdődtek a selejtező versenyek. Hétfőn délelőtt a 18 célos klasszikus lőlapos pályán, ugyanezen a napon délután pedig a Gyulai Thermál Kempingben szintén 18 célos 3 D-vadász pályán kellett kvalifikálni. Délelőtt afrikai hőségben, délután pedig az eleredő eső miatt pedig trópusi monszunban lőttek a versenyzők, embert próbálók voltak az időjárási körülmények egész nap. Jó hír, hogy Csengének mindkét selejtezőversenyen sikerült továbbjutnia, viszont egy kategóriában lévő versenytársa néhány ponttal megelőzte. A harmadik napon a várkertben folytatódott a selejtezők sora, a 18 célos technikai-ügyességi versennyel. Óriási elszántsággal és összeszedett versenyzéssel Csenge megfordította az állást, és több mint 50 pont előnnyel az élre került a harmadik selejtező után, de még hátra volt a rangsoroló verseny.

A 4. napon, szerdán a rangsoroló versenyekkel folytatódott a világbajnokság versenysorozata, ahol a selejtezőkön továbbjutott íjászok rangsorolták magukat a végső döntőre. Ezen a rangsorolón az előző napok eredménye nélkül, tiszta lappal indult újra a verseny. Új csapatbeosztásban harcoltak az íjászok, de szintén 18 célon és szintén kegyetlen forróságban. Nemcsak az íjak idegeit perzselte a nap, hanem az íjászok idegeit is, de a Koppányok amazonja nagyon szépen állta a sarat. Magabiztosan, ámde izgalommal és a verseny súlyának terhe alatt is kőkeményen indult a VB negyedik csatájában, amelyet a Gyulai várban és annak környezetében a Várkertben rendeztek meg. 18 kemény cél, 40 fokos párás levegő, az előző napok 3 kvalifikációs versenyének nyoma a lélekben, az agyban és az izmokban, ínszalagokban. Ez egyszerre vidám és színes, izgalmas és impulzív, és sosem látott nagy kihívás. 

Nehéz leírni szavakkal az érzést, amit ilyen élethelyzetben él meg elsősorban a versenyző, utána pedig a kísérő és az edző. Ugyanakkor megterhelő ebben a sokszínű és pompás versenyzői társaságban higgadtan, ellazulva, minden koncentrációt a célra összpontosítani. Zoboki Csengének sikerült. Csenge kategóriájában már a rangsorolóban eldőlt a világbajnokság végső eredménye. Nagy küzdelemben, mindössze 19 ponttal lemaradva, világbajnoki ezüstérmes lett a Turul Koppány Íjászai HSE hősies amazonja, Zoboki Csenge.

Ki is Zoboki Csenge, akiről minden híradásban olvasni lehet? Csenge a Dózsa György Általános Iskola idén elballagott jeles tanulója. Szeptembertől pedig a BSZC Békéscsabai Szakképzési Centrum Széchenyi István Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Technikum és Kollégium diákja lesz, rendészeti szakon. 2016 óta tagja a Turul Koppány Íjászainak, 2020-ban Történelmi Terem Országos Bajnok, Történelmi Bajnoki 3. helyezett, 2022-ben kétszeres országos bajnok. Számos régiós, kupa és versenygyőzelem tulajdonosa.

Nagy öröm továbbá számunkra, hogy kedves barátaink a Felvidéki Bogár íjász család, akik a MISZ Magyar Bajnokságon Turul Koppány színekben versenyeznek, ugyanezen a világbajnokságon 6 világbajnoki aranyat szereztek. Bogár Péter és Bogár Valéria is 3-3 aranyat távlövésben. Lányuk, Bogár Fruzsina pedig ifjú titánként berobbanva, 14 évesen a felnőttek között világbajnoki bronzérmet szerzett.

Elképesztő teljesítményük a következő:

Bogár Péter legnagyobb lövése 531 m

Bogár Valéria legnagyobb lövése 422 m

Bogár Fruzsina 288 m

Hajrá Felvidék, Hajrá Fekete Sólymok! Hajrá Koppányok!

Kis Mónika
Koppány íjász
            

Kövessen minket a Facebookon is!