Titkok a levéltárból – Szerzetesek Félegyházán: Verbiták
Az I. világháború okozta személyi veszteségek a magyar egyházban is éreztették hatásukat. Ezt felismerve a verbiták osztrák rendtartománya felajánlotta segítségét a pécsi egyházmegye számára. A helyszín ideális volt, hiszen Baranyában sok sváb nemzetiségű lakos élt, így a körükben való működés nem ütközött nyelvi akadályba. A társulat 1916-ban Máriakéménden telepedett meg, majd 1924-ben Budatétényben, 1930-ban pedig Kőszegen alapítottak házat. Az 1940-es évek elején a rendtagok és a társulati „utánpótlást” jelentő missziós növendékek száma indokolta, hogy a társulat újabb ház vételére gondoljon.
A rendi vezetőség figyelmét az akkori ótemplomi plébános, Vedres Béla irányította Kiskunfélegyházára. A társulat a számára kedvező épületet a dr. Holló Lajos út (később Vöröshadsereg útja) mentén találta meg, a Járásbíróság mellett (ma a városi „nagykonyha” működik itt). Miután az illetékes főpásztor, azaz a váci püspök engedélyezte az újabb letelepedést, a társulat 1942. szeptember 1-jén megnyitotta a félegyházi Missziós Szemináriumot. Előtte, még a nyár folyamán a verbiták magyar tartományfőnöke kérelmezte a város vezetőségénél, hogy a helyi Szent László Gimnázium (a mai Móra Ferenc Gimnázium jogelődje) fogadjon be az I. évfolyamra 30, a II. évfolyamra pedig 20 missziós növendéket, 25 százalékos általános tandíjkedvezménnyel. A város örömmel teljesítette a társulat kérését, hiszen ez az 50 fős létszámgyarapodás kompenzálta a gimnázium felsőbb osztályaiban akkoriban tapasztalható elnéptelenedést.
Megkezdődött az új verbita ház átalakítása, a költségeket többnyire adományokból finanszírozták. A ház nevét közvélemény-kutatás útján választották ki: a legtöbb szavazat a „Szent István Missziós Házra” érkezett. Már 1942 őszén sor került a ház kápolnájának felszentelésére, majd a következő év tavaszán az átalakított ház felavatására is. A verbiták bekapcsolódtak a városi hitoktatásba és népmissziókba, sőt, P. Domonkos László, a helyi állami tanítóképzőben egy ideig a kántorképzést is vezette. A missziós ház 1944-ben már 70 növendéket számlált. Ők csak a rendi képzést kapták a házban, tanulmányaikat közben – a várossal kötött megállapodás értelmében – a helybeli gimnázium bejáró tanulóiként végezték.
1944-ben lett a félegyházi missziós növendékek prefektusa – „kollégiumi nevelőtanára” – az akkor pappá szentelt, újmisés Bittmann Zsigmond SVD. A verbitákat is érintette a szerzetesrendek működését betiltó 1950. évi határozat, bár a félegyházi missziós házat csak 1956-ban államosították. A szerzetesek szétszóródtak, egyikük, P. Sorok János egy ideig a Kalmár-kápolna lelkészi szolgálatát látta el, a lelkészlakba menekítve a missziós ház ingóságait. Bittmann Zsiga atya hosszú évekig, haláláig Kiskunfélegyházán maradt, az Újtemplomban tudott elhelyezkedni. Segédkántorként, hitoktatóként, papként tevékenykedett. Működése sikerét mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy 60 éves lelkipásztori szolgálatának elismeréseként 2004-ben megkapta a „Kiskunfélegyháza Város Díszpolgára” kitüntető címet.
Ónodi Márta
