Kultúra 2022. augusztus 29. 08:00

A Borsihalmi Művésztelepen táboroztak a János vitéz szereplői

Képgaléria
A Borsihalmi Művésztelepen táboroztak a János vitéz szereplői
A Borsihalmi Művésztelepen táboroztak a János vitéz táncjáték szereplői augusztus 22. és 28. között, hogy összeállítsák, finomítsák, tökéletesítsék a szeptember 3-ai előadást. A tábort Papp Nóra és Kátai Tibor rendező-koreográfusok vezették.

Papp Nóra elmondta, hogy hatalmas munkával telt ez az egy hét, amit a táborban töltöttek. Gyakorlatilag reggeltől estig táncoltak, próbáltak, hogy minden tökéletes legyen szeptember 3-án. Beszámolt arról is, hogy Kátai Tiborral remek érzés együtt dolgozni, hiszen gyermekkora óta ismerik egymást. Együtt gondolkodnak, kitalálnak új dolgokat, amelyek megvalósulása után közös az öröm.

– Fantasztikus érzés látni a végeredményt – mondta Nóra és hozzátette: a közös munkát a jövőben is tervezik. Megtudtuk, hogy a jelmezek varrása, elkészítése több időt és energiát vett igénybe, mint azt korábban gondolták, ezért a varrónőket, Kissné Móczár Editet és Dobos Tündét segítve a szereplők is kivették a részüket a folyamatból. A művésztelep egyik helyiségében, két próba között, a varrni tudók tűztek, szabtak, varrtak, vasaltak és sokszor éjjelente készültek a fejfedők, a jelmezek. Nóra hozzátette: csodálatos összefogás valósult meg ismét az előadás kapcsán, hiszen mindamellett, hogy a táncosok között is nagyon barátságos, jó hangulatú a légkör, a barátok, családtagok is bőven kiveszik a részüket a táboroztatás körül. A vacsorafőzést apukák vállalják magukra, a díszletet Papp Zoltán, Nóra édesapja készítette, édesanyja Pappné Szabó Szilvia pedig az egész tábort koordinálta, szervezte. Érkeztek szülők palacsintát sütni, ezen kívül mindenki a saját kertjéből felajánlott, amit tudott: gyümölcsöt, zöldséget, ami nála megtermett. Szívmelengető a rengeteg segítség.

Kátai Tibor ismertette, hogy mivel a Félegyházi Táncszínház Kulturális Egyesület saját néptánccsoporttal nem rendelkezik, így – csakúgy, mint korábban – a János vitézben is több csoportból érkeztek a szereplők. A Padkaporos ifjú növendékei és idősebb táncosai mellett a Kiskun Alapfokú Művészeti Iskola növendékei, illetve Szegedről a Délikert Möndörgő Néptáncegyüttes táncosai is részt vesznek az előadásban. Hozzátette: nagyon fáradtak a táncosok, hiszen nagyon lelkiismeretesen készülnek, itt valóban kemény munka folyik. Bízik benne, hogy sokan lesznek kíváncsiak az eseményre és annyira élvezik majd a táncjátékot, mint amennyire ők élvezték minden percét az előkészületeknek.  

Iluskát Kovács Krisztina testesíti meg az előadás során, aki elárulta, hogy már 9-10 éve táncol, és úgy véli, hogy idő szükséges hozzá, hogy valaki egy főszerepet eltáncolhasson. Meglepetésként érte, hogy őt választották és mindemellett nagyon örült is a feladatnak. Partnerével, Babos Dániellel már régóta ismerték egymást, így nem okozott gondot a közös munka.

Babos Dániel, aki János vitéz szerepében látható az előadáson ott jártunkkor elmondta, hogy nagyon fáradt már a csapat, sok munka áll már mögöttük. Természetesen minden perce megéri, úgy véli, nagyon jó előadásra számíthat a közönség.

Petőfi Sándor is megjelenik a darabban, alkotóként, szemlélőként vesz részt benne. A költőt megformáló Kálmán Vilmos nagyon örült a feladatnak. Hozzátette: Petőfi Sándornak lesz táncos jelenete is, de javarészt prózára számíthat a közönség tőle.

A zsiványvezér szerepében Kasza Regőt láthatjuk. Szerinte is nagyon fárasztó a sok tánc, de mindezekért a táborban a sok finom étel kárpótlást nyújt. Ő is sok éve táncol már, a Padkaporos Táncegyüttes tagja.

Dankó Dominik a magyar sereg vezérét alakítja a darabban. Korábban a Padkaporos Táncegyüttes aktív tagja volt, ám az egyetemi évek alatt már nem tudta ilyen intenzitással folytatni a táncot. A darabban boldogan részt vesz, és nagyon élvezi az edzőtábort is.

Brimo Widad, aki a boszorkány szerepét kapta, nevetve elmondta, hogy külső jegyei alapján nem lepődik meg, hogy rá osztották ezt a karaktert. Bízik benne, hogy a való életben nem gondolkodnak így róla. Iluskával (Kovács Krisztinával) egyébként nagyon jó barátok, a darabban viszont ellenségeket kell játszaniuk, ami szokatlan volt számukra. Megtudtuk tőle, hogy egy nagyon dinamikus jelenet van a darabban, amiben a boszorkány is táncol: itt kiabálnak, csujogatnak, sziszegnek és hatalmas energiákat tesznek bele.

Z. A.

              

Kövessen minket a Facebookon is!