Kultúra 2022. augusztus 30. 08:00

Szobori búcsú Ópusztaszeren

Szobori búcsú Ópusztaszeren
Szeptember 4-én, vasárnap rendezik meg az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark egyik legfontosabb ünnepét, a Szobori búcsút. Egész nap változatos programok: szentmise, néptánc, népzene, kocsikázás, honfoglalás kori lovasbemutató, játszóház és bábelőadások színesítik a rendezvényt. A gátőrház környékén, a tematikus nap keretében megismerkedhetnek többek között a népi halászattal, a fokgazdálkodással, vagy a halászati eszközökkel.

A 11 órakor kezdődő szentmise alkalmával adják át idén is az emlékpark saját alapítású kitüntetését, a Szer Üzenete-díjat. A monostorásatások során itt fellelt íjas ezüst pecsétgyűrű másolatát olyan keresztény embereknek szánják, akik képesek közösséget teremteni és példamutató életükkel segítenek Ópusztaszer üzenetét – hit, megmaradás, hűség, hazaszeretet – mind több emberhez eljuttatni.

Program

10:00-10:30 Vendégváró muzsika a Nyenyere Egylet és a Por Zenekar közreműködésével – Szeri Kávézó előtti terület, Kunpár 

11:00 Ünnepi szentmise és Szer Üzenete-díj átadása a Harmónia Egyesület közreműködésével
Celebrálja: Antal Imre atya – Szer monostora

13:00 Barboncás Társulat bábelőadása – Skanzen/ Csongrádi halászház
14:00 Honfoglalás-kori lovasbemutató – Lovaspálya
15:00 Barboncás Társulat bábelőadása – Skanzen/ Csongrádi halászház

Egész nap:

Emlékpark területe:

Búcsújárás lovaskocsikkal

Nomád Park:
X. századi tevékenységek: íjásztatás, nemezelés

Skanzen:
Kézműves tevékenységek – Szeged-alsóvárosi porta
Autentikus tekerő muzsika a Dél-Alföldről a Nyenyere Egylet közreműködésével – Skanzen területe
Magyar népzene a Por Zenekarral – Skanzen területe
Interaktív néptánc a Gyöprugi táncosaival – Skanzen területe
Mesekert Interaktív játszóház – Iparos műhely mellett
Kemencében sütés – Hódmezővásárhelyi tanyai olvasókör

Puszta Háza:
„Puskás József – Pixelbe zárt Dél-Alföld” c. fotókiállítása
Év madara totó
Ásványkiállítás – részlet Fábián Tamás ásványgyűjteményéből

Szeri Gyógynövényház és kert:
Gyógynövényből készült teák kóstolója és ismertetője

Látogatóközpont:
„Rákóczi nyomában” c. kiállítás – Aula
Szer története és Magyarország történelme 3D-ben (filmvetítés) – Vetítőterem
„A szegedi halasbicska és a késesmesterség” c. kiállítás – Hungarikum tárház

Rotunda:
„Szerét ejtették” c. Emlékparktörténeti kiállítás
„A szegedi paprika gyártásának története” c. kiállítás
Legyen Ön Árpád vezér! – „Multimédiás játszótér”
Keresse meg Gárdonyi Géza üzenetét! – „Ilyet nem látott a Kárpát…”
Álljon Ön is végvári katonának! – „Vár állott, most kőhalom”
A legkisebb a legnagyobb? – „Kincsek a földből”
Csongrád-Csanád Megyei Vadászati Múzeum és Emlékhely

A szervezők a műsorváltozás jogát fenntartják!
Felhívják a látogatók figyelmét, hogy a lovas programok megtartása időjárásfüggő!

Az emlékpark nyári nyitvatartási idő szerint 10 és 18 óra között várja látogatóit.
A pénztárak 9 órakor nyitnak.
 

Kövessen minket a Facebookon is!