Helyi hírek 2022. szeptember 4. 16:00

„Zöldnyomon járunk”

Képgaléria
„Zöldnyomon járunk”
Orfűn valósult meg a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtár első „ottalvós tábora” a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával, július 4. és 8. között. A „Zöldnyomon járunk” – öko élménytáborban 22 diák vett részt. A tábor vezetője, az ökotáborokat több éve sikerrel szervező Czibolya Szilvia volt.

Az egy hét során a fiatalok megismerkedtek Péccsel és környékével. A környezettudatos nevelés érdekében szerveződött táborban olyan látványos és ismeretterjesztő helyeket ismerhettek és látogathattak meg, mint az Abaligeti-barlang és Denevérmúzeum, Balázshegyi-kilátó, Medvehagymaház, Vízfői tanösvény és barlang, Orfűi malmok. Számos élményelem is gazdagította az ott töltött időt, hisz a bátrak kipróbálhatták magukat a Mecsextrém parkban, sárkányhajózhattak, csónakázhattak, strandolhattak, túrázhattak. A vidám hangulatú táborban remek közösség formálódott, s ahogy minden évben most is élményekkel gazdagodva tértek haza. A tábor a Platán Utcai Általános Iskola együttműködésével valósulhatott meg.

A városi könyvtár a jövő évben is tervezi a környezettudatos tábor megszervezést, amelyhez már elnyerte az NKA támogatását. A jövő nyáron a könyvtárban megvalósuló napközis táborra számíthatnak a téma iránt érdeklődő diákok és szülők.
                

Kövessen minket a Facebookon is!