Kultúra 2014. november 13. 20:00

A „legek” előadása a szabadegyetemen

Képgaléria
A „legek” előadása a szabadegyetemen
Maci Laci és Bubu csak a mesében, Dr. Karancsi Zoltán egyetemi docens valóban járt a Yellowstone Nemzeti Parkban

20000 kilométert repülőn, 7000 km-t autóval tett meg a 3 hét alatt, miközben az amerikai kontinensen 9 nemzeti parkot, 9 természetvédelmi területet, és 3 települést sikerült meglátogatni. Erről számolt be Dr. Karancsi Zoltán egyetemi docens, tanszékvezető a Petőfi Sándor Városi Könyvtár földrajzi szabadegyetemén, sok-sok fotóval illusztrálva. A rendezvény a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósult meg.

Bense Zoltán hegymászó, tanár és önkormányzati képviselő bevezetőként bemutatta az előadót, aki Európa legnagyobb részét bejárta már, de többször eljutott Afrikába és Ázsiába is.

Dr Karancsi Zoltán látványos előadásában – Kalandozások vadnyugati nemzeti parkokban címmel – bemutatta a természetvédelmi területek történetét és különleges értékeit. A világ legelső tömegközlekedési eszköze, a kábelvillamos, és a világ leggörbébb utcája mellett kiemelte az útja során megcsodált természeti „legeket", és a termet megtöltő érdeklődők ámulatára megmutatta a Halál völgyét, és a világ legrégebbi nemzeti parkját, a Yellowstone- t is, amit eddig többen csak Maci Lacin keresztül ismerhettünk.

tli

Kövessen minket a Facebookon is!