Helyi hírek 2022. szeptember 25. 08:00

Amikor önmagad legjobb változata lehetsz

Képgaléria
Amikor önmagad legjobb változata lehetsz
Lengyel Magdolna néhány hónappal ezelőtt költözött Kiskunfélegyházára. Bátor döntéseket hozott: 50 felett új esélyt adott magának azzal, hogy ismét kimondta a boldogító igent, ráadásul egy teljesen idegen városba költözött. Magával hozta álmait, nemrégiben elindított vállalkozását és a hozzá fűzött reményeket. Továbbá az elhatározást, hogy segít más nőknek kiteljesedni nőiségükben.

Mondhatnám, hogy kedves kis üzletével, stílustanácsadó szolgáltatásával berobbant a városba, hiszen valami alapvetően újat szeretne meghonosítani. De a törékeny Magdolnától ez idegen lenne. Ő csendben érkezett, és óvatosan halad az útján, mint a hegyi patak. Finom eleganciájával, aprólékos gonddal összeválogatott öltözékével, érzékenységével és kedvességével üde jelenség, akit észre kell venni. Többek között azért is, mert a nyomában asszonyok kivirágoznak, nőtársak önbizalmat nyernek. De ezt sohasem öncélúan, vagy magamutogatva teszik, hanem saját és környezetük életét gazdagítva mindazzal a csodával, amit a női létezés jelent.

Szerkesztőségünket azzal kereste fel Magdolna, hogy segítsünk neki olyan félegyházi nőkre rálelni, akik a számukra legelőnyösebb megjelenés birtokában még inspirálóbb motorjai lehetnek családjuknak, közösségüknek. Mi pedig boldogan álltunk az ügy mellé. Kis szentélyében, a LeManni Szalonban beszélgettünk többek között arról a göröngyös útról, amit ő járt végig, amire megtanulta felvállalni saját vágyait, igényeit, természetét. Ezzel együtt el kellett fogadnia azt is, hogy a karaktert olykor meg nem értéssel, elutasítással, akár kirekesztéssel fogadja a társadalom.

Mindebből neki is kijutott. Az egyszerű, kifejezetten szegény paraszti családban, ahová született, mindig kívülállónak érezte magát veleszületett finomságával, szépérzékével, kreativitásával. A divat, az esztétikum, a megjelenésben megnyilvánuló harmónia olyan elemi igénye volt már kislányként is, mint a levegő. Szenvedett a hiányától. S talán ez a szenvedés adott elég erőt és kitartást ahhoz, hogy minden körülmények között keresse a céljai felé vezető utat. Olykor hosszú, kanyargós mellékpályákon járt, de sohasem adta fel a reményt. Akkor sem, amikor nem tanulhatta azt, amit szeretett volna. A félresiklott párkapcsolatokban, a bántalmazó házasságban, megannyi vetélés lelki terhe alatt, a vágyott gyermek elveszítésétől összeroppanva, a rák diagnózisával szembesülve sem…

– A saját példámon keresztül tanultam meg, hogy mennyire felszabadító és inspiráló felvállalni önmagamat. Sokáig úgy próbáltam csillapítani a szeretetéhségemet, hogy igyekeztem – némi elfogadásért és szeretetmorzsáért – elnyomni ezt magamban, és a könnyebb utat választva megfelelni mások elvárásainak. Amikor megérintett az a lehetőség, hogy az életem akár véget is érhet, leltárt készítettem, és szembe néztem azzal, hogy nem olyan életet élek, mint amire vágyok. Eldöntöttem, hogy ha kapok még egy esélyt, mindent megteszek, hogy ez másként legyen. A 40-es éveim végén láttam hozzá új szakmát tanulni, tökéletesíteni a tudásomat. 2020-ban körvonalazódtak a terveim, még abban az évben megírtam az üzleti tervemet és elindítottam vállalkozásomat, ami a LeManni nevet kapta. Idén márciusban házasodtunk össze férjemmel, ekkor költöztem Kiskunfélegyházára. Üzletet nyitottam, de inkább úgy fogalmaznék, hogy itt szeretném kiteljesíteni választott küldetésemet. Ezért elhatároztam, hogy egy teljes átalakulással segítek néhány helyi sorstársamnak az önazonos megjelenésben, vagyis a számukra legelőnyösebb – és maximálisan vállalható – frizura, smink, öltözködési stílus megtalálásában. Partnert találtam ebben Zekéné Magyari Tündében (Kaméleon Fodrászat) aki a hölgyek frizuráját készíti el.

A választás – többek között – Némedi-Varga Beatrixre esett, akit a Mozgássérültek Kiskunfélegyházi Egyesülete delegált a nagylelkű, önzetlen felajánlásra.

– Örömmel vágtam bele ebbe az izgalmas stíluskalandba, aminek során lehetőséget kaptam jobban megismerni önmagamat. Számomra ismeretlen, rejtett területek kerültek felszínre. Az első alkalommal a színekről, stílusokról beszélgettünk a szakemberrel, és a selyemkendő színpalettából kiválasztottuk a hozzám illő színeket. Jó hangulatú délután volt, sokat nevettünk és rengeteg új dolgot próbáltam ki, amit magamtól nem tettem volna. A következő alkalommal ruhapróbát tartottunk, és mondhatom, hogy egy teljesen új világ nyílt meg előttem. Mindazt a tudást, amire itt szert tettem, a hétköznapokban is alkalmazni tudom. Hasonlóképpen a sminkelési alapokat, ami számomra egy teljesen ismeretlen terület volt. Ezen az úton úgy vezetett végig Magdika, hogy mindvégig önazonos maradtam. Ez számomra különösen fontos volt. Egészségügyi szaktanácsadóként a rám bízott közösséget jól és eredményesen kell képviselnem, amihez hiteles, tehát önazonos megjelenésre, kommunikációra és tartalomra van szükség – meséli Betty, aki elmondása szerint e különös önismereti utat járva sorra bontotta le a neveltetéséből fakadó, vagy előítéletből, kudarcokból, félelmekből emelt falakat.  

– A családomban megélt minta, neveltetésemből eredő elvárások nagyon mély nyomot hagytak bennem, majd az életem egészen fiatal koromtól egészségügyi kihívások sorát állította elém. 28 évesen gerincműtött lettem, ezt követően néhány évet kerekesszékben töltöttem. Az egészségi állapotom örökre megváltozott, és az ezzel járó lemondásokat – a korlátozott mozgást, a túlsúlyt – nem volt könnyű elfogadni. Más területeken kompenzáltam: az emberek, a segítés felé fordultam. Nagyon büszke vagyok például arra, hogy Málta hercege megtisztelő gesztusaként a magyarországi máltai akadémia tagja lettem, valamint egy jeruzsálemi oroszlános rendben tanító feladatokat látok el. 47 éves koromra valamilyenné váltam, valahogyan működöm. És soha nem gondolkodtam el azon, hogy vajon kihozom-e magamból a legtöbbet külsőségek terén. Az, amit most Magdikától megtanultam, eddig hiányzott az eszköztáramból, és – ahogy az emberek jó része, úgy én is – biztonsági játékosként maradtam a komfortzónán belül. Így vettem körül magam olyan korlátokkal, mint például, hogy ne viseljek pántos ruhát, tartózkodjak a csíkos és mintás viselettől, az élénk színektől, és egyáltalán: 45 év fölött már inkább praktikusan illik öltözni, mint divatosan. Most már bátrabban tárom fel a lehetőségeket és feszegetem a saját határaimat. Tanulom a magamévá tenni a megismerteket, integrálni az életembe. Néhány zöld és barackvirág színű kiegészítővel például megleptem már magam. De a legfontosabb, hogy megtanultam felvállalni a tökéletlenségemet is.

Számomra a stílustanácsadás, a professzionális szakember olyan tudatos ébredést hozott, ami a belső tulajdonságaim láthatóvá tételében is segít. Hálás vagyok ezért, és bízom benne, hogy más nőket is inspirálok abban, hogy tegyenek magukért egy lépést. Önmagamat megismerni nem luxus, hanem hatalmas lehetőség. De vigyázat! Mert afölött, amit közben megtudtam magamról, már nem hunyhatok többé szemet.

Tóth Timea
                        

Kövessen minket a Facebookon is!