• Kezdőlap
  • Hírek
  • Sport
  • Idén is járt Feltrében magyar delegáció a Giro Delle Mura futóversenyen
Sport 2022. szeptember 8. 16:00

Idén is járt Feltrében magyar delegáció a Giro Delle Mura futóversenyen

Idén is járt Feltrében magyar delegáció a Giro Delle Mura futóversenyen
Idén is járt Feltrében magyar delegáció a 33. Giro Delle Mura futóversenyen. A kiskunfélegyházi csapat augusztus 26-án, pénteken hajnalban indult és aznap este már rajthoz is állt az első felnőtt csapat.

Kiss Gabriella feltrei kapcsolattartó elmondta, hogy városunk testvérvárosi kapcsolatai közül a feltrei az egyik legrégebbi, valamikor a kilencvenes évekre tehetőek a kezdetek. Hozzátette: azonnal a szívünkbe zártuk a várost és az ottani embereket és ugyanez fordítva is igaz. Ismertette, hogy mint minden olasz városban, így Feltrében is nagyon aktív amatőr sportélet zajlik: futnak, bicikliznek és megragadnak minden alkalmat arra, hogy mozogjanak. Nem mellékes a földrajzi adottság sem, a Dolomitok lábánál nagyszerű terep áll rendelkezésükre. Az augusztus végi sportesemény célja, hogy minél több ember szeresse meg ezt a fajta sportot és mindezt nemzetközivé tegyék a szervezők: lengyelek, spanyolok és rengeteg olasz nemzetiségű sportoló vesz rajta rész a magyarokon kívül. A kapcsolat létrejöttekor, a kezdetekkor az olasz futóversenyre először a félegyházi tűzoltók kaptak meghívást, így a kétezres évek elején ők álltak először rajthoz testvérvárosunkban. Körülbelül 10 évvel ezelőtt kezdődött a gyermekek bekapcsolódása is a futóversenybe, mostanra pedig a gyerekek mellett már felnőtt csapat is részese volt a versenynek.



Olasz Anita, a kiskunfélegyházi Tourinform vezetője elmondta, hogy 7 felnőtt futó vállalkozott az esti, úgynevezett Urban Trail futamra: Olasz Anita, Molnár István, Bense Marcell, Herédi-Szabó Péter, Kiss Ottó, Juhász László és Kurdi Viktor. A péntek esti 10 km után másnap újra rajthoz álltak a Giro Delle Mura futamra további két futóval kiegészülve: Németh László és Szentesi Szabolcs is a magyar csapatot erősítette a szintén 10 kilométeres távon. A résztvevők elmondása alapján hangulatos, különleges és mindezek mellett kemény verseny is volt, aminek nehézségét talán a szintkülönbségek adták.



Herédi-Szabó Péter futó is tagja volt a felnőtt delegációnak. Péter az ultrafutás szerelmese, aki elmondta, hogy nagyon örült az olasz lehetőségnek és hogy képviselhette városunkat. Megtudtuk tőle, hogy folyamatos sport jellemezte az életét mindig, a futást körülbelül 10 éve kezdte el az egyszerűsége miatt, és mert úgy érezte, hogy kötöttség nélküli sportág. Eleinte rövid távokban kezdett, ma már az ultrafutás a kedvence. Az idei Ultrabalatont is remek eredménnyel teljesítette: a 210 kilométert 28 óra 47 perc alatt, bőven szintidőn belül futotta le.

A feltrei versenyről szép emlékekkel tért haza, elmondta, hogy az óvárosi rész gyönyörű volt, az esti futás nagyon különleges és igazi kihívás volt. A második nap versenye már városi pályán zajlott, viszonylag könnyebb tereppel, ahol már lehetett tartani a tempót. Úgy véli, hogy a félegyházi delegáció jól teljesített, gratulált mindenkinek.

Kiss Gabriella végezetül elmondta, hogy a kiutazásnak volt egy hivatalos része is: látogatást tettek Feltre új polgármesterasszonyánál, akit júniusban választottak meg. Viviana Fusaro kedvesen fogadta a magyar delegációt és érdeklődő volt városunkkal kapcsolatban. A jövő évi kiskunfélegyházi futóversenyre is invitálták a feltrei sportolókat, bízik benne, hogy elfogadják a meghívást.

A Jogging Plus Sportegyesület versenyzői voltak a gyermek táv részvevői: Karsai Hédi, Szénàszky Hanna, Szórád Hanna, Kosztolányi Ferenc, Rádi Zénó, Kovács Mátyás. Edzőik: Dinnyés-Kis Zsuzsanna, Németh László és Szentesi Szabolcs. A fiatalok a csapatversenyben nem találtak legyőzőre, megnyerték a futamot.



Kővári Enikő (szülő) beszámolója

– Gyermek kategóriában 44 csapat indult a Feltre városi Giro Delle Mura 33. futóversenyén. Az időjárás erősen közbeszólt, sajnos, a szakadó eső kiütötte a nemzetközi csapatok látványos bevonulását, de a verseny mégsem maradt el. Sőt, a hangszórón sűrűn hallható volt, hogy Ungheria!, ahogy a szpíker folyamatosan közvetítette az élvonalban futó nemzetiségeket mind a fiúk, mind a lányok futamában. Mi pedig ázottan, de büszkén álltunk és szurkoltunk szívünkben szikrázó napsütéses boldogsággal. Augusztus utolsó hétvégéje csodálatosan alakult a magyarországi Kiskunfélegyháza és olaszországi Feltre testvérvárosi kapcsolatának köszönhetően a futás szerelmeseinek. Péntek hajnali indulást követően késő délutáni időpontban a városnak és a Szalai Busz Kft. 2 remek sofőrjének köszönhetően egy nagy busszal sikeresen megérkezett a magyar delegáció. Néhány óra múlva már rajthoz is állt a magyar felnőtt képviselet. Kiskunfélegyháza felnőtt futói: Olasz Anita, Molnár István, Bense Marcell, Herédi-Szabó Péter, Kiss Ottó, Juhász László, Kurdi Viktor, Németh László és Szentesi Szabolcs lelkesen indultak a pénteki és szombati óvárosi, macskaköves, dimbes-dombos, ódon, de nagyon hangulatos utcák 10-10 km-es távjain. A magas hegyekkel körbevett völgyben mindkét napon riogatott az ég dörgése és sötét felhőtakarója, de a hatalmas csipkézett vonulatok valahogy tovább terelték a légáramlatot és nem jött az előre jelzett villámokkal kísért felhőszakadás. Így a versenyzők számukra kellemes hőmérsékletben sikeresen, szép teljesítménnyel futották le a számukra kijelölt szakaszokat. A szombati nap következő izgalmas része a gyermekfutam volt a felnőttek után. Az olaszoknál már tradícióvá vált ez a nemzetközi futóverseny, így a sajtó képviselői is jelen voltak több kamerával különböző szemszögből, hogy minél élethűbben tudjanak közvetíteni a távolban lévők számára is. Fix kameraállásról, motorral a futók előtt haladva és drónnal a levegőből is vették a verseny eseményét, így az otthon maradt hazai magyar szurkolók is remekül tudták követni az internet segítségével, hogy milyen erős mezőnyben szerepelt a Jogging sportegyesület gyermek delegációja Magyarországot képviselve. 3 fiú és 3 lány nyerte meg a versenyen való részvétel lehetőségét a tavaszi hazai Aquatlon OB futóeredményei alapján.



A gyermek futamra bemelegítve álltak össze a nemzetek csapatai, már közvetítésre készen állva kiosztották a nemzeteket jelölő bevonuló táblákat is, mikor az időjárás mégis erősebbnek bizonyult és nem volt kegyes a fiatalokhoz, lezúdult a város fölé gyűlt csapadék. Csendes, de nagy mennyiségű eső érkezett a helyszínre. Hirtelen kiürültek a csodás macskaköves utcák, eltűnt a tömeg, mindenki behúzódott valami fedél alá. Mi is összegyűltünk egy óriás légkapu védelme alá, előkapva az esőkabátokat és esernyőket. Némi várakozást követően megjelent egy szervező és tájékoztatott mindenkit, hogy a bevonulás elmarad, de a futószámot megkezdik. Különválasztották a fiúkat és lányokat, majd felvezették a fiú indulókat a rajthoz, az eső pedig még csendesen esett. Néhány másodperc múlva a lányokat is összeterelték és kocogva vezették egy oldalági utcarészre. Közben minden indulóról lekerült az ilyen-olyan esővédő és most már csak az ujjatlan trikó és futónadrág védte testüket, amin át érezték a természet simogatását lágy eső formájában. Elsősorban óvatosságra intette őket az edző, mert nem megszokott az apró kövekkel kirakott talaj, pláne nem esővel átmosva, ami igen csúszós lehet. A fiúk futószámában 2. helyen érkezett a Jogging Plusz Sportegyesület versenyzője, Kosztolányi Ferenc Fecó és nemsokára befutott a másik két fiatalember is, Rádi Zénó és Kovács Mátyás Kobak. Nagy volt az öröm. A lányok számában pedig szintén mindhárman az élvonalban indítottak és a 4., 5., és 7. helyen egymás után szépen hozták is a mezőnyt. Karsai Hédi, Szórád Hanna és Szénászky Hanna. A csapatösszesítő eredmény pedig csodálatos lett. A mezőny első helyezettjeként végzett a Kiskunfélegyházi Jogging Plusz Sportegyesület gyermek kategóriájú fiú, lány versenyzői delegációja. Az est folyamán többször is hallható volt a nagy tömeg számára a magyar Himnusz! Nagyon büszkék voltunk!


A 3 napos olaszországi kirándulás fantasztikusan sikerült. Baleset és sérülésmentesen tértünk haza. A gyermekeknek teljesült egy régi kívánságuk is, hogy a hazafelé úton lekanyarodtunk az Adriára és megmártóztak a tenger sós vízében. Köszönjük Kiskunfélegyháza városának a lehetőséget, Kiss Gabriellának és csapatának a remek szervezést, nagyon praktikusan fel volt építve a hétvége minden perce. Egy igazán jó hangulatú vakációzáró lett a gyerekeknek és kellemes hétvége a felnőtteknek, amivel továbbra is jó hírét vitték Kiskunfélegyházának és Magyarországnak egyaránt.
                  

Kövessen minket a Facebookon is!