Kultúra 2022. szeptember 10. 18:25

Elhunyt Vadász Ágnes, a magyar rádiózás kiemelkedő alakja

Elhunyt Vadász Ágnes, a magyar rádiózás kiemelkedő alakja
Hetvenkilenc éves korában meghalt Vadász Ágnes, a magyar rádiózás kiemelkedő alakja – közölte a család az MTI-vel.

Borítókép: A Duna Médiaszolgáltató által 2019-ben alapított Wacha Imre-díjjal kitüntetett Ulbrichné Vadász Ágnes, a Magyar Rádió volt bemondója, a Montágh Testület elnöke budapesti otthonában, 2020. november 23-án.  
Fotó: MTI


Vadász Ágnes 1965-től 1995-ig dolgozott a rádió bemondójaként, elnyerte a Magyar Rádió és a Magyar Televízió nívódíját. 2005-ben Kazinczy-díjban részesült, 2020-ban „a magyar nyelv ápolásáért és magas szintű közreadásáért” a Wacha Imre-díjat vehette át.

Évtizedekig volt a Delta című műsor női narrátora és számos film főcímhangja.

Óraadó tanárként beszédtechnikát tanított a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen, oktatott az MTV-ben, az MR-ben és a Hír Televízióban is. 2016-tól a MTVA Montágh Testületének elnöke. Vadász Ágnes temetéséről később intézkednek –  adta hírül az Index.
          

Kövessen minket a Facebookon is!