Helyi hírek 2022. szeptember 16. 12:00

Sikeres volt a nyári diákmunkaprogram

Sikeres volt a nyári diákmunkaprogram
A kormány 2022-ben is meghirdette a nyári diákmunka programot, Bács-Kiskun megyében több mint 153 millió forint támogatást nyújtva erre. A programban azok a nappali tagozatos diákok vehettek részt, akik a tényleges foglalkoztatásukkor már betöltötték a 16. életévüket, és legkésőbb a program befejezésekor még nem múltak el 25 évesek, elősegítve ezzel a munkatapasztalat megszerzése mellett a jövedelemszerzés lehetőségét is

Borítókép: Katona László – Magyar Hírlap

A projektben a települési önkormányzatok és az önkormányzati fenntartású intézmények mellett a mezőgazdaság, a vendéglátás, valamint a turizmus területén működő vállalkozások is részt vettek.  Az önkormányzatoknál 6 órában, a vállalkozásoknál 8 órában vállalhattak munkát a fiatalok.
Az önkormányzatoknak, illetve a vendéglátásban, a mezőgazdaságban és a turizmusban tevékenykedő cégeknek a járási hivatalokhoz kellett benyújtaniuk a felmerülő munkaerőigényüket. A diákok az illetékes járási hivatal foglalkoztatási osztályánál regisztrálhatták magukat, szolgáltatást kérőként.

A támogatás megállapítása során havi munkabérként a szakképzettséget igénylő munkakör esetében 195.000 Ft/fő/hó, szakképzettséget nem igénylő munkakör esetében pedig 150.000 Ft/fő/hó összeg volt a maximális támogatás.

A program két hónapja alatt 1344 munkakörben, 275 munkáltatónál 1.267 diák foglalkoztatása történt meg. Összességében 849-en vállaltak munkát az önkormányzati diákmunkában, 329 diák a vendéglátás és turizmus területén, valamint további 89-en a mezőgazdaság területén.

A legjellemzőbbek az önkormányzatok esetén az adminisztratív jellegű munkakörök voltak. A diákok nagyobb részt olyan adminisztratív és zöldterület kezelési feladatokat kaptak, melyek nem igényelnek különösebb szakmai tapasztalatot, vagy speciális ismeretet (technikai kisegítő, segédmunkás, hivatalsegéd, portás, adminisztrátor, irodai kisegítő, egyéb takarító). Az önkormányzatok és önkormányzati intézmények által szervezett nyári programok és rendezvények háttérfeladataiból is részt vállaltak a diákok.

A vendéglátásban, valamint turizmusban Tiszakécske és Baja járás területéről érkezett a legtöbb igény, melyet Kalocsa, Kecskemét és Kiskunfélegyháza járás követett. Jellemzően pultos, pincér, szakács, konyhai kisegítő és intézményi takarító munkakörökben alkalmazták a támogatott diákokat.

A mezőgazdaság területén Kecskemét járásban igényelték a legtöbb főt. Jellemzően egyszerű mezőgazdasági foglalkozású, illetve kézi csomagoló munkakörökben alkalmazták a diákokat.
               

Kövessen minket a Facebookon is!