Helyi hírek 2014. november 14. 13:20

A csecsemő táplálása nem automatikus

Képgaléria
A csecsemő táplálása nem automatikus
A babák és mamák közössége egymástól is tanul, társaságban vannak, sokan elférnek kis helyen a Szakmaközi Művelődési Házban

– Azt hiszik, hogy megszületik a gyerek, aztán automatikus működik minden, pedig a táplálás, a szoptatás tanult viselkedés – magyarázta dr. Sinkó Melinda háziorvos rezidens, szoptatási tanácsadó. – Gondoljunk arra, amikor az állatkertben megszületik a pici, az anya nem tudja etetni, mert nem látja a viselkedési mintát, ezért a gondozók cumisüveget kerítenek, és mesterségesen táplálják. Ugyanígy működik az embereknél is: meglepetésként érheti az édesanyát, ha valami nem működik, hiszen nem készült fel rá és hiányosak az ismeretei.

Tehát itt, a baba-mama klubban mindent meg lehet tanulni?

– Nevezhetjük inkább csoportnak vagy szoptatós baba-mama közösségnek, mert itt az anyukák egymástól is tanulják a technikát, módszert. Közben társaságban vannak, kimozdulnak otthonról, napi kapcsolatba kerülnek a csoport többi tagjával, és problémájukkal tudnak kihez fordulni. 2 hetente 2 órát töltünk együtt szervezetten, vagy amíg jólesik, de ezen túl is megkeresik egymást vagy engem, például facebookon.

Kezdők is idetalálnak?

– Várandósan már jönnek az anyukák, és jöhetnek tápszeresek is, aztán megszeretik a közösséget és itt ragadnak.

Most én láthatok egyetlenegy összejövetelt, de általában hogyan zajlanak ezek találkozások?

– Minden alkalommal van egy főtéma, amivel foglalkozunk. Ez 5-10 percnél nem hosszabb, mert a babák nagyon nyüzsik, tehát nem előadás, csak beszélgetés. Egyénileg is rá lehet kérdezni aktuális dolgokra, és olyan a személyes kapcsolat, hogy bizalommal fordulhatnak a többiekhez is. Ma a hordozókendő használatát mutatom meg, ez a téma gyakran előkerül, mert rendkívüli praktikussága mellett kiemeli a kötődést: a babáknak szükségük van arra, hogy az anyuka közelében legyenek, és a testkontaktusra.

Visszatérve a baba-mama csoport alapszemléletére: Mi az éppen aktuális vélemény a szoptatásról?

– A legújabb irányelvek szerint a babát 6 hónapos koráig kizárólag így javasolt táplálni. Ezt időnként újra felfedezik, pedig többszázezer éves a megállapítás. Mi mindenesetre kitartunk mellette.

tli

Kövessen minket a Facebookon is!