Program 2022. szeptember 15. 16:00

Petőfi nyomában

Petőfi nyomában
Bács-Kiskun megyei Petőfi-emléktúrákat indít Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata a TOP-5.3.2-17-BK1-2021-00004 azonosító számú – Megyei identitás erősítése – ,,Petőfi200” című pályázat elemeként. Ezek megszervezését – önkormányzati intézményként – a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtár vállalta magára.

A buszos kirándulásokra 2022 szeptembere és novembere között kerül sor, amelyeken megyénk Petőfi-emlékhelyeit kereshetik fel a túrákra jelentkezők. A nagy érdeklődésnek köszönhetően a kétalkalmas, egész napos körtúrára, amely Szabadszállást, Kunszentmiklóst, Szalkszentmártont és Dunavecsét érinti, már be is teltek a férőhelyek. Három alkalommal a kiskőrösi és szintén három alkalommal a kecskeméti emlékhelyek kerülnek még a túrák úti céljába.



A szabad helyek gyorsan fogynak, a 20, illetve 50 fős buszok hamar megtelnek, ezért akik szeretnének részt venni valamely kiránduláson, keressék fel a városi könyvtárat, ahol további részletekkel szolgálnak.

Az emléktúrákhoz egy kiadvány is készül, mely röviden ismerteti, hogy mely településhez hogyan kapcsolódott Petőfi Sándor és családja. A kis füzet tartalmaz továbbá egy kivehető pecsétgyűjtő lapot is játékos ismeretszerzésre invitálva az érdeklődőket. A Petőfi-tisztelők a szervezett túrák mellett egyénileg is felkereshetik a kiadványban szereplő emlékhelyeket, s az összes megjelölt emlékhely pecsétjét beküldők egy emléklapot vehetnek majd át. A színes kiadvány hozzáférhető a városi könyvtárban vagy letölthető a könyvtár honlapjáról.
                          

Kövessen minket a Facebookon is!

Cimkék: Petőfi-emlékévek