Helyi hírek 2022. október 14. 14:00

Ötvenéves osztálytalálkozót tartottak az egykori Ének-Zenei Általános Iskola diákjai

Képgaléria
Ötvenéves osztálytalálkozót tartottak az egykori Ének-Zenei Általános Iskola diákjai
Ötven évvel ezelőtt végeztek az egykori Ének-Zenei Általános Iskola diákjai. Az intézmény a jelenlegi Fókusz Társasház helyén állt, majd életveszélyesnek nyilvánították és lebontották. Fél évszázad elteltével, szeptember 17-én újra találkoztak egymással az osztálytársak. Köhler Éva, az esemény szervezője mesélt az összejövetel részleteiről.

– 1964-1972 között jártunk a ma már nem létező intézménybe. Az osztálylétszám 25 főből állt, akikből nagy örömünkre 19-en részt is vettek a találkozón. Kiváltságosnak érezhettük magunkat, hiszen egykori tanárunk, Papdiné Zsuzsika néni is el tudott jönni közénk. Nem mind a nyolc évet jártuk ezen a helyen, ugyanis amikor hatodikosok lettünk, az épületet életveszélyessé nyilvánították és átkerültünk a PG felső emeletére. Innen ballagtunk el 1972-ben. Kellemes pár órát töltöttünk el egymás társaságában, ahol előkerültek a régi fotók, felemlegettük a számunkra kedves emlékeket. Megbeszéltük, hogy innentől kezdve igyekszünk évente találkozni.

V. B.


Fotó: Fantoly Márton
                     

Kövessen minket a Facebookon is!