Széchenyi nap a Platánban
Szeptember 21-én tartották meg a hagyományos Széchenyi-napi ünnepélyt a Platán Utcai Általános Iskolában. Reggel színvonalas műsorral idézték fel Gróf Széchenyi István életét és munkásságát, majd megkoszorúzták az aulában lévő Széchenyi domborművet.
Az ünnepélyen – mint minden évben – most is részt vettek a Móra Ferenc Gimnázium vezetői és diákképviselői is, mivel városunkban ez a két intézmény ápolja a „legnagyobb magyar” kultuszát. Az
eseményt megtisztelték jelenlétükkel Balla László és Rosta Ferenc alpolgármesterek is, akik a hagyományoknak megfelelően szintén koszorút helyeztek el az emlékfalnál.
Délután a kicsi elsősök „csibeavató” rendezvényére került sor, ahol ünnepélyesen is platános kiscsibéknek avatták fel őket. A felsős tanulók számára a szokott módon akadályversenyt szerveztek a pedagógusok, ahol szellemi és fizikai kihívásokat kellett teljesíteni az osztályok 8 fős csapatainak.