Program 2022. szeptember 27. 08:00

Futóverseny is a programok között van a Mezgé Pikniken

Futóverseny is a programok között van a Mezgé Pikniken
Nyolcadik alkalommal, október 1-jén szervezi meg a Déli ASZC Kiskunfélegyházi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Technikum Szakképző Iskola és Kollégium a népszerű Mezgé Pikniket a tangazdaságban.

A lovas, gasztro és családi nap idén a megszokott programelemek mellett újdonságokat is tartogat – tudtuk meg Rózsa Pál igazgatótól. Futóversenyt szerveznek I. Mezgé Futam néven, a tangazdaság területén, és egy traktoros felvonulásra is sor kerül, ami reggel 9 órakor indul és a Kossuth utcán is végigvonul.

Kamocsa Dorisz koordinátor, az iskola szakmai oktatója elmondta, hogy a futóverseny ötletével már egy ideje barátkoztak, idén látták elérkezettnek az időt, hogy ezt megvalósítsák. Az esemény különlegességét a helyszín adja, hiszen nem mindennapi futóverseny az, ahol szürkemarhákat, mangalicákat, lovakat és megannyi, csak a tangazdaságban megtalálható állatot és növényt csodálhatnak meg a futók a táv során. 4 kategóriában lehet nevezni: 1 kör (1,3 km), 2 kör (2,6 km), 3 kör (3,9 km) és az ovis futam (200 méter). A szervezőtől megtudtuk, hogy mindenki egyedi befutóérmet kap, az abszolút 1-3. helyezettet külön díjazzák. 
Előnevezni ide kattintva lehet.



Természetesen a már megszokott, közkedvelt programok is megvalósulnak 9 és 16 óra között: lesz istállókiállítás, ahol az előzőleg meghirdetett rajzverseny alkotásait láthatja a közönség, kutyaszépségverseny, magyar kutyafajták bemutatója, gyermeklovagoltatás, kocsikáztatás, mezőgazdasági gépek bemutatója, állatsimogató. Ezen kívül íjászat, autós, motoros szimulátorok, kézműves kiállítás és vásár, kézműves foglalkozások is várják az érdeklődőket. Idén is ízletes Mezgé Burger, bográcsos szürkemarha pörkölt várja az éhes látogatókat, és a tangazdaság piacán is beszerezhetnek néhány finomságot.

A rendezvényről további információt a
mezge.hu oldalon találnak.

Z. A.
            

Kövessen minket a Facebookon is!