Körkérdés – Idősek hónapja
Molnár István (85)
– Nagyon korán elvesztettem a szüleimet, nevelőszülőkhöz kerültem. Ott nem volt jó életem. A nagyszüleimet nem ismertem. Nehéz gyerekkorom volt, már fiatalon el kellett mennem dolgozni. Az egész életem tevékenyen telt, négy éve költöztünk be a feleségemmel az intézménybe. Nagyon szeretünk itt lakni. Sajnos a fiunk meghalt, így már csak egymásnak vagyunk a nejemmel. Egy kétágyas szobában élünk csendben, boldogságban. A betegségek engem sem kíméltek, de a koromhoz képest meg vagyok elégedve az állapotommal.
Molnár Istvánné Franciska (84)
– A szüleimmel és a testvéreimmel nőttem fel. Az édesapám nem engedte, hogy továbbtanuljak az általános iskola után. Tizenévesen elmentem dolgozni, mert nem tudott a család támogatni. A nagyszüleim távol éltek, nem volt szoros a viszonyunk. Mikor megismertem a férjemet, onnan kezdve jobb lett az életem. Sok nehézséget gördített elénk a sors, de együtt mindent átvészeltünk. Amikor megszületett a fiunk én otthon maradtam vele, meg a tanyánkon szükséges munkákat végeztem el. A szüleim nem tudták kivenni a részüket a nagyszülői létből, így csak egymásra számíthattunk a férjemmel. Ma már szépen, csendben élünk, sokat beszélgetünk.
Hepp Gyuláné Irénke (86)
– A lányom révén kerültem Félegyházára. A férjem néhány évvel ezelőtt meghalt, de csak néhány hónapja élek itt bent. Nagy szeretettel gondolok vissza a gyermekkoromra. A nagymamám aktívan részt vett az életünkben, a nagyapámat nem ismertem, mert az Isonzónál odaveszett a világháború alatt. A nagymamám volt a példaképem, mert egyedül maradt az öt gyerekével, akikből egyet el is veszített egy betegség folytán. Nagyon erős asszony volt, nem ismert lehetetlent. A gyermekkoromat meghatározta a jelenléte, elvitt templomba, megtanított imádkozni. Az édesanyámtól receptek maradtak rám, amikből a lányom néha szokott sütni. Nagyon boldoggá tesz, amikor az unokákkal, dédunokákkal együtt lehetek. Gyakran olvasok, de már csak magazinokat, folyóiratokat, mert a szemem gyorsan elfárad. Igyekszem frissen tartani az agyamat rejtvényekkel, amiből a kedvenc, a sudoku. Az intézmény programjain is részt veszek, de leginkább itt, bent a szobában tévét nézek.
Kordás István (98)
– A gyerekkorom nagy szegénységben telt. A szüleim erejükön felül próbáltak jobb életet teremteni nekem és a testvéreimnek. Szerencsére a felnőtt életem már könnyebb volt. Nem voltunk gazdagok, de mindenünk megvolt. Már nagyon élvezem a nyugdíjas éveimet. Kilencven éves koromig nem is gondoltam arra, hogy mi lesz velem, ha kiesek a forgalomból. 1985-ben mentem nyugdíjba, akkor vettem két telket. Ott éltem, volt negyven gyümölcsfám, azok állandó odafigyelést igényeltek. Mikor már éreztem, hogy nehezebben viselem a koromat, gondoskodtam róla, hogy bekerüljek ide, az intézetbe. Nagyon szeretek itt élni. Régebben sakkoztunk, közösen főztünk a lakótársakkal, de már egyre kevesebben vagyunk a régi társaságból. Szerencsére, nagy és összetartó családom van, unokákkal, dédunokákkal. Meg is szoktak látogatni, de én is szívesen elmegyek a családi összejövetelekre. Még jól viselem magam, szívesen járok ki a piacra.
V. B.
