Kultúra 2022. október 7. 12:00

Petőfi Sándor újra köztünk jár, és elege van a mókuskerékből

Képgaléria
Petőfi Sándor újra köztünk jár, és elege van a mókuskerékből
Különleges dalhoz, különleges klip dukál. Vajon mit üzen Petőfi Sándor korunk emberének? Erre kereste a választ az erdélyi No Sugar zenekar, amikor megzenésítette Petőfi A hegyek közt című versét. A Petőfi 200 emlékévek égisze alatt létrejött projekt nem titkolt célja, hogy ismét felfedezzük magunknak a legendás költő munkásságát.

„Én merengve, oh természet, örök szépségidre nézek, s szemeimnek bámultában néma de szent imádság van” – hangzik a refrén az új No Sugar-nótában. Október 5-én, egy nagyszabású sajtóreggelin debütált az új dal és videoklip, a kecskeméti Otthon Moziban.

Rideg László, a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat elnöke úgy fogalmazott: Petőfi és szellemi hagyatéka olyan közösségteremtő erővel bír, amelynek a megyei identitástudatban hatalmas a szerepe. A megyei önkormányzat kezdeményezésére nyilvánította emlékévvé az Országgyűlés a 2022-23-as évet, amely kiemelt feladatot és elhivatott kezdeményezőkészséget vár el. Petőfi a megye szülöttje, itt élt, alkotott legtöbbet, élete folyamán mintegy 800 verset írt. Célkitűzés volt, hogy az itt élőkhöz, újra – egy modernebb köntösben – közel kerüljön Bács-Kiskun megye egyik legnevesebb szülöttje.

A Bács-Kiskun és Hargita megye testvérkapcsolata révén egy gyergyószentmiklósi zenekar, a No Sugar porolta le és álmodta zenére A hegyek közt című verset, amelyhez a megyei önkormányzat egy klipet, filmet rendelt meg. Az erdélyi pop-rock banda alapítója, Bereczky Botond a helyszínen elárulta, ő maga sem akart hinni a szemének, mikor rátalált A hegyek közt című költeményre – hiszen Petőfi Sándor sorai talán sosem voltak aktuálisabbak, mint a mai, rohanó világunkban.

Meglepő helyszíneken, sokszor extrém körülmények között készültek a felvételek, hatalmas logisztikai feladatokat róva a szegedi készítőkre. Zsengellér Márton, a Zengo Kft. munkatársa örömmel elevenítette fel a közös munka legizgalmasabb pillanatait. Elmesélte, hogy a fülöpházi buckáknál valódi kihívások elé állította a stábot a természet, hiszen a zenekar felszerelését több száz méterről, másfél órás túrával tudták csak a helyszínre juttatni.

Leállítani a mókuskereket

A hegyek közt nem csupán egy tájleíró költemény, ennél sokkal több. Arra a mindannyiunk számára ismerős problémára keresi a választ, hogy a mindennapi robotolásból kiszakadva hogyan találhatunk önmagunkra, miként kapcsolódhatunk ki, figyelhetünk egymásra. Erre pedig talán az egyetlen megoldás a természet, a vidék felfedezése, a zajos városi lét magunk mögött hagyása. A szabadságvágy és a természet iránti szeretet mellett természetesen a szerelem is helyet kapott a kisfilmben: az életunt irodista Petőfi és kedvese, Júlia útját kísérhetjük végig szebbnél szebb helyszínek sokaságán. A dinamikus dallam, a költői sorok végig vezetnek Bács-Kiskun csodálatos tájain. Megjelenik a filmben a Hajósi Barokk Kastély, a pincefalu, a fülöpházi homokbuckák világa, az alföldi puszta, a végtelenbe nyúló róna, de feltűnnek a hargitai hegyek, köztük a Hagymás-hegység Öcsém-tetője is. Kalandoznak a Dunán, ellátogatnak a romantikus Veránka-szigetre, majd Dusnokon lampionos ladikozással és egy akusztikus zárással, a tábortűz mellett találkoznak a zenekarral.

Petőfi visszatért és lazább, mint valaha

A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat kezdeményezésére Petőfi születésének 200. évfordulója apropóján az Országgyűlés a 2022-23-as éveket emlékévvé nyilvánította. Petőfi Bács-Kiskun megye szülöttje, életének jelentős részét itt töltötte. A megváltozott kulturális és médiafogyasztási szokásokra válaszul az önkormányzat egy hús-vér Petőfit is megálmodott: a nyárlőrinci születésű színművész, Bánföldi Szilárd személyesíti meg a költőt. Petőfi így jelen lehet többek között Instagramon és TikTokon is, ahol mára mintegy 30 ezren követik a tartalmait, de személyesen is bárki kezet rázhat vele.

A No Sugar dinamikus dallamvezetése, Petőfi Sándor máig érvényes mondanivalója és a meseszép táj teszik teljessé a kész remekművet. A klipben minden megvan, hogy különböző korosztályokat megszólíthasson – az alkotók bíznak benne, hogy ezzel hidat állítottak a jövő generációinak, átmentve irodalmi örökségünk egy nagy szeletét a régmúltból.

A klipet ide kattintva lehet megnézni.
                  

Kövessen minket a Facebookon is!

Cimkék: Petőfi-emlékévek