Sport 2014. november 16. 14:00

Egyre vonzóbb a félegyházi römibajnokság

Képgaléria
Egyre vonzóbb a félegyházi römibajnokság
Minden eddiginél többen, 48-an ültek asztalhoz november 15-én a XIII. Desperado Römibajnokságon. A kártyások egy csoportja éppen ezért már kiszorult a megszokott teremből. A versenyt természetesen ennek ellenére zökkenőmentesen és mindenki megelégedésére sikerült lebonyolítani – mondta el a rendezvény főszervezője, Lajos György.

A megszállott kártyások naptárában már szerepel a félegyházi verseny, és évről évre vannak akik szívesen jönnek el kipróbálni tudásukat, szerencséjüket. Az idei bajnokságra többek között Budapestről, Hódmezővásárhelyről, Kecskemétről, Érdről és Csongrádról is érkeztek versenyzők.

A römibajnokságon a hódmezővásárhelyiek voltak a legeredményesebbek. Az első helyet és a kupát Faragó Béla, a másodikat Nagy Zsolt szerezte meg. A hazaiak legeredményesebb kártyása Lajos Norbert volt, aki a harmadik helyezettnek járó érmet, illetve oklevelet vehette át. A negyedik helyen Nováki Mariann, a budapestiek versenyzője végzett.

s-r

Kövessen minket a Facebookon is!