Gerencsér László: a kovács Kecskemétről, aki Félegyházinak érzi magát

Félegyházinak érzi magát, pedig a középiskolás éveit töltötte csupán városunkban. A mai napig több szál fűzi hozzánk, és további tervek is szövődnek nálunk, amiről úgy véli még korai beszélni. A Kiskun Múzeumban több alkalommal láthattuk őt, hiszen múzeumi kovácsműhelyében sokunkat elvarázsolt és szeretettel kalauzolt e mesterség részleteibe, titkaiba, múltjába és jelenébe. Felajánlásának köszönhetően igazi múzeumi műhelyt láthat a közönség, hiszen az itt található legfiatalabb kovácsszerszám 1899-es.

– Ha az ember mindent pénzért csinál, akkor előbb-utóbb pénzért bármit megcsinál – idézi a japán mondást, amit állítása szerint minden nap követ. Szakmáját rajongásig szerető, alázatos embert ismertünk meg, aki nagyon sokat tesz azért, hogy a hagyományos kovácsmesterség újra méltó helyét foglalja el a köztudatban. Gerencsér László díszműkovács, népi iparművésznél jártunk. Megtudtuk többek között, hogy szolnoki és győri felmenői vannak, de a dédapja már Kecskeméten született. A kovácsmesterséggel édesapja foglalkozott először a családban, aki ellentétben hat testvérével, nem volt hajlandó a földművelést választani hivatásul. László a PG gépszerelő osztályát végezte el, ahol sok mindent megtanult, de a kovácsmesterséget édesapja szárnyai alatt sajátította el. Bár nem készült tudatosan erre a pályára, ma már egyáltalán nem bánja, hogy így alakult.

Gyermekkori meghatározó emlékei között kutatva többek között az 1978 augusztusi Négyesfogathajtó Világbajnokság is szóba került, amelyen nyolcévesen vett részt. Azon a versenyen a Nemzetközi Lovas Szövetség Elnökeként jelen volt Fülöp, Edingburgh hercege is, Magyarország csapata pedig összetettben aranyérmet szerzett.

– Apám volt a magyar csapat patkolókovácsa és a verseny kihelyezett gyógykovácsa. Fülöp Sándor lovának, Lepkének berepedt a patája, és ha sántít a ló, akkor az orvos nem engedi a versenyre. Apám azt mondta, hogy megpatkolja a lovat úgy, hogy nem lesz gond a lábával. Egy körkápás patkót csinált, amit egy szöggel tett fel az állat jobb első lábára. Amikor a művelet folyt, Fülöp Sándor fogta Lepke lábát, apám patkolta és a háttérben álltam én és mellettem Fülöp herceg. Erről egy fénykép is készült, ami a világhálón kering a mai napig, amit azóta is keresek. Egyszer biztosan meglesz. A lókörmölést, patkolást, lábápolást azért tanultam meg, hogy a szakma megmaradjon. Apám féltett, hogy baleset ér, ő nem tanított meg engem. Farkas Józsi bácsitól tanultam meg ezt a szakmát is, aki két év tanítás után mondta azt, hogy készen vagyok. Azóta is négy-öt lóhoz járok rendszeresen – mesélte. Sajnos – tette hozzá – ma már sehol sem tanítják ezt a mesterséget.

– Ezt a szakmát úgy lehet ma elsajátítani, hogy fémipari alapismereteket tanul a diák akár szerkezet- vagy karosszérialakatosként. A lényeg, hogy tudjon hegeszteni, ismerje a fémeket, a vasat, azok hideg-meleg alakítását. Ez után lehet ráépíteni a kovács tanulmányokat – magyarázta el a ma már ritkaságszámba menő szakma hűséges képviselője, aki szerint Magyarországon jelenleg körülbelül százan űzik a kovácsmesterséget megfelelő szinten.

Az ő munkanapjai meglehetősen változatosak. Mint mondja, minden munkafolyamat az előző napi tevékenységhez kapcsolódik, így van. hogy már délután ötkor végez, máskor meg akár hajnali háromkor. Az viszont bizonyos, hogy egyetlen napja sem múlik el munka nélkül.
– Valami mindig a fejben van, valamit mindig csinálni kell. Úgy lesz jó szakember valaki, ha ezzel fekszik, ezzel kel és ezzel álmodik! – vallja.

Reggel készíti a meleg munkákat, a díszmunkákat, de rendszeresen készül a Hagyományok Háza zsűrizésre is. A beszélgetés alatt megismertünk lózárat, kilincseket, vasból készült rózsát, asztalt, székeket, képkereteket, csillárokat, kapukat kovács díszmunkával és számos egyéb gyönyörű, egyedi remekművet. Betekintést kaptunk a kovácsműhelybe is, és munka közben is láthattuk az alkotót.

László elárulta, hogy régi vágya teljesülhet nemsokára, amikor megnyithatja Kovács Szakmatörténeti Gyűjteményét. A szakma továbbadása, megmaradása a célja, valamint a látogathatóság, megismertetni az emberekkel ezt a páratlan gyűjteményt. Nagyon sok múzeummal áll kapcsolatban a Dunántúlon is, ahol szerszámokat, eszközöket, bőséges tárgyi anyagot tud rendelkezésre bocsátani. Ha elkészül a gyűjtemény, a látogatóház, akkor lehetőségük lesz műhelylátogatásra az érdeklődőknek, szakmai bemutatókat tervez, külső- és belsőépítészeti kovácsmunkák bemutatóját, kovácsolási alapismeretek átadását és mindemellett tűzben edzett programok is a helyet kapnak majd, aminek tőrök, kések, kardok készítése áll majd a fókuszában. Tervei szerint a gyűjtemény 2023-ban már látogatható lesz.

Z. A.