Kiskunfélegyházáért kitüntető cím Tóth Imre Gyulánénak
Borítókép: Fantoly Márton
– Félegyházi gimnáziumi tanulmányai után gépgyártás-technológus üzemmérnökként végzett a kecskeméti főiskolán, ahol nemrégiben vette át az 50 évvel ezelőtt végzetteknek járó Aranyoklevelét. Mikor és hogyan került kapcsolatba a Petőfi Sándor Gépészeti Szakközépiskolával?
– Ezer szállal kötődöm ehhez az iskolához. Édesapám 1943-ban ebben az intézményben végzett néptanítóként. Középiskolás éveim alatt az Ifjúsági Vegyeskar tagjaként az első emeleti terembe jártam kóruspróbákra. Tanulmányaim befejeztével, 1975-ben műszaki tanári állást kaptam ebben az iskolában. A végzős osztályokban szerkezettan-szakrajzot tanítottam, és osztályfőnökként is tevékenykedtem. Az első 17 évben műszaki tanárként dolgoztam, ez idő alatt is már gyakran változott a szakképzés. Minden újításban, kísérletben részt vettünk. Az iskolavezetés maximális támogatásával mindenki a saját tantárgya tanításán keresztül tette a dolgát. Vallottuk: …„Jót s jól! Ebben áll a nagy titok…” Az itt uralkodó légkör megszabta az iskolához való viszonyomat, elkötelezettségemet, ami azóta is tart.
– Milyen út vezetett az igazgatói pozícióig?
– 1990 és 1992 között nehéz évei voltak a gazdaságnak, így a gépészeti szakképzésnek is. A gazdaság hatása megmutatkozott az iskolai jelentkezéseknél is, emiatt a tanulói létszám erősen csökkent. 1992-ben Szert Lajos igazgató nyugdíjba vonult, ekkor az oktatói gárda felkért, hogy pályázzam meg a munkakört. Hosszas gondolkodás után mondtam igent. Az akkori fenntartó, a polgármester úgy fogalmazta meg elvárásait, hogy legyen elegendő számú diák az iskolában. Ehhez valami újat kellett bevezetni, ami az úgynevezett közös alapozású képzés volt. A feladat mindig megtalált, az életem tele volt kihívásokkal.
– Milyen kihívásokkal kellett szembenéznie?
– Igazgatóságom 20 éve alatt a szakképzést érintő törvények gyakran változtak, jöttek a különböző programok, amikre reagálnunk kellett. Minden területen sikeresek voltunk. Az iskola állandóan készen állt a folyamatos megújulásra, hiszem, hogy nemcsak írtuk és mondtuk, hogy a „PG a jövő iskolája”. Mindezt egy olyan közismereti, szakmai elméleti és gyakorlati oktatógárda, kollégiumi nevelők, oktatást segítők tették lehetővé, akikre mindig elismeréssel gondolok, és akik sosem feledték az elődintézmény szellemiségét, értékrendjét.
– Mely szakmai eredményekre a legbüszkébb?
– 1995-ben bekapcsolódtunk az osztrák honosított tantervű képzésbe, az Eisenstadti Höhere Technische Bundeslehranstalt iskola támogatásával. A programban tanuló diákok a képzés végén a magyar technikusi bizonyítvány mellett német nyelven vizsgázhattak az osztrák felső-műszaki bizonyítványért. Szükségessé vált az idegen nyelvi képzés erősítése, így elindítottuk a gépész szakmacsoportban a német, a később bevezetett informatikai csoportban az angol két tanítási nyelvű képzési formát, előkészítő nyelvi évfolyammal. Ezt a képzési formát elsőként vezettük be a dél-alföldi régióban. A nyelv elsajátítását anyanyelvi lektorok is segítették, sőt, évente diák és tanár csereprogramokat szerveztünk az osztrák iskolával. A 20 év szakmai munkájának része volt a felnőttképzés újragondolása is. Számos OKJ-s, valamint a szakközépiskolai érettségire épülő felkészítő képzést indítottunk, így például gépipari minőségellenőr, CNC, CISCO, FESTO, gépi forgácsoló képzéseket. Több szakmában ajánlottunk képzéseket a szakmunkás bizonyítvány megszerzésére is.
Büszke vagyok arra is, hogy 1998-tól indult kapcsolatunk a segesvári Mircea Eliade Főgimnáziummal, amit testvériskolai aláírás is követett. A kapcsolat azóta kötelék, majd elkötelezettség lett.
– A tanulmányok mellet mi mindent adott még az iskola a diákoknak?
– Igazgatóságom alatt az iskola mindig is Petőfi, valamint az intézményben végzett nagyhírű öregdiákok szellemiségét hordozta. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a Tulit Péter Tornászverseny szerenkénti döntőinek és gáláinak megszervezése. Emellett felejthetetlen élményt adtak a diákoknak, tanároknak, szülőknek a szalagozók, a ballagások, a szerenádok. Említhetném a Gépész Napokat, a Petőfi Nevét Viselő Középiskolák Országos Találkozóját és a Petőfi Nemzeti Diákszínjátszó Fesztiválokat is. A Gép-ÉSZ című iskolaújság, a Petőfis Baráti Kör, a segesvári és kismartoni iskolakapcsolatok, a fehéregyházi március 15-ék, a tantestületi kirándulások, a színházlátogatások és az egyéb iskolai programok révén olyan élmények részeseivé váltunk, amelyekre évekkel azelőtt még gondolni sem mertünk.
– Milyen a kapcsolata ma az iskolával?
– Nyugdíjazásom óta több mint 10 év telt el, de még ma is igen jó a kapcsolatom az intézménnyel és valamennyi öregdiákkal. Büszke vagyok arra a több ezer diákra, akik 1975 és 2011 között voltak tanítványaim. A szakmai munkában ma is részt veszek, vizsgaelnöki, országos vizsgafelügyelői megbízatásokkal.
– A Petőfi Emlékérmet 2001-ben, a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztje kitüntetést 2005-ben, a Toldy Ferenc közművelődési díjat 2009-ben, a PG Örökös Oktatója Életműdíjat 2021-ben, az Országos Petőfi Sándor Társaság Petőfi-díját 2022-ben vette át. Mit jelent Önnek a Kiskunfélegyházáért-díj?
– Váratlanul ért és meglepett ez a kitüntetés, de jól esett. Megható volt, amikor a díjátadón Csányi József polgármester, a PG öregdiákja a személyes kötődésből adódóan külön is megemlített. Ez a díj az iskolánál eltöltött 40 évnyi szakmai munka és a város közéletében a mai napig vállalt aktív szerepem elismerése. Fontos számomra az a néhány közéleti megbízatás is, amely A Magyar Kultúráért Határok Nélkül 2001 Alapítványhoz, a Móra Ferenc Közművelődési Egyesülethez és az Országos Petőfi Sándor Társasághoz kötődik.
G. E.
