Gazdaság 2022. október 17. 16:00

Elnyomta a hagymát a hőség Bács-Kiskunban

Elnyomta a hagymát a hőség Bács-Kiskunban
A jelek szerint, az utóbbi évek száraz, forró nyarai erősen hátráltatják a vöröshagyma piacos termesztését. Az idei hozam kevesebb az utóbbi 10 év átlagánál és a hagymafejek minősége gyengébb.

A vöröshagymát termesztő gazdák  többsége aggasztó tapasztatokról számolt be idén. Növényeik fejlődését erősen gátolta a forró léghőmérséklet. A nyári betakarítású, magról vetett hagymájuk  mennyiségben és minőségben egyaránt alatta maradt a korábbi évek terméséhez képest.  A hagymafejek néhol annyira elaprósodtak, hogy termés jelentős részét lehetetlen első osztályúként értékesíteni. A Magyar Zöldség-gyümölcs Szakmaközi Szervezet, információ szerint a vöröshagymát Európa szerte vissza vetette a szárazság és a hőség. Ez pedig azt jelenti, hogy a hazai piacokon a vöröshagyma drágulására lehet számítani – írta meg a megyei hírportál.  

– Becslésem szerint, a vöröshagyma sokéves hozam átlagának körülbelül csak a kétharmada termett Kecskemét, Nagykőrös környékén. Hallottam több helyről, hogy az egész Duna-Tisza közén jellemző a visszaesés. A piacos hagymatermesztés kizárólag öntözött körülmények között lehetséges. E feltételt teljesíteni tudják a termesztők, a nagyobb gondot a hőség jelenti. A napi 25 Celsius fok átlaghőmérséklet felett lassul, majd leáll a hagyma fejlődése. Ha állandósul az ideihez hasonló szélsőséges időjárás, a hagymával is   úgy járhatunk, mint a málnával, krumplival: Homokhátság alkalmatlan lesz a termesztéséhez – mondta el tapasztalatait Tömösközi Sándor őstermelő Nagykőrösön.

Terjéki Ferenc kecskeméti termesztő szerint nyár végén az áttelelő hagyma telepítése is gondot okozott. – Augusztus második felében vetettük a vöröshagyma áttelelő fajtáit.  A szeptemberi kelés nehezen indult, hiszen   akkor  is forróság volt. Családi gazdaságunkban  körülbelül 400 négyszögölön termesztjük. Minden nap forgott fölötte a szórófej, csak így tudtuk az apró növényeket fejlődésnek indítani.  Sok bizonytalanság elé nézünk még, mire eljön a betakarítás ideje. A vöröshagyma piacáról régi tapasztalat, hogy a nyár végi betakarítási időszakban a téli árakhoz képest olcsóbban lehet hozzájutni. Idén azonban már korán jelentkezett a drágulása. 

A nagykőrösi hetipiacon ez idő tájt kilónként 300-400 forintért adják, a kecskeméti vásárcsarnokban hasonlóan. Nagyjából 40-50 százalékkal magasabb árak ezek, mint a tavaly ilyenkor.  Pedig a két említett piacon még olcsónak mondható a hagyma, például a fővárosban már gyakoriak a 450-550 forintos kilónként árak.

A vöröshagyma őszi, téli forgalmának alakulását, döntően az import határozza meg, ezért a termesztők különös figyelemmel kísérik most a fő behozatali források Németország, Hollandia, Ausztria és Szlovákia idei vöröshagyma teljesítményét. A Magyar Zöldség-gyümölcs Szakmaközi Szervezet ismerete szerint Németországban a zsákos kiszerelésű vöröshagyma ára száz kilóra számolva 35-36 euró volt már augusztus közepén, 40 százalékkal több mint a tavaly ilyenkor. 

Bács-Kiskun megyében is fontos kérdés miként alakul majd ténylegesen a hagymapiac. Békés megye után a második legnagyobb hagymatermesztő körzet az országban. Úgy 6-8 évvel ez előtt a kiskunsági gazdák még az élen álltak, de ez idő alatt közülük többen felhagytak a termesztésével, a megyében az éves hozamok stagnálnak. Az országosan jelentkező hiányt az import pótolja az utóbbi néhány év óta az összes belföldi igénynek csaknem a felét.

 

Kövessen minket a Facebookon is!