A meglévő közösségeket építené Geszler Péter új plébános
– Ön a Sarlós Boldogasszony Főplébánia 23. plébánosa és 342. káplánja. Hogyan került papi pályára?
– Kiskunhalason hatosztályos gimnáziumban kezdtem komolyabban katolikus hittant tanulni, és itt kerültem bele a plébániai ifjúsági csoportjába, ahol felkészültem elsőáldozásra és bérmálkozásra. Érettségi után Szegeden kezdtem el a szemináriumot, és ott is diplomáztam le az akkori Hittudományi Főiskolán, 2006-ban. Ebben az évben szenteltek diakónussá, ekkor kerültem először Félegyházára. Talapka István plébános szárnyai alatt kezdtem itt, 1 évig diakónusként, majd 2007-es pappá szentelésem után még 2 évet szolgáltam itt. 2009 és 2016 között Kalocsán a Nagyboldogasszony Főszékesegyházban káplánként, iskolalelkészként és érseki szertartóként dolgoztam. 2016-ban a Tompai Egyházközségbe kerültem, ahol 6 évig voltam, ebből 5 évet a bácsalmási esperes kerület vezetőjeként is szolgáltam. Az utolsó két évben Kelebia is hozzám tartozott. A mindennapi papi feladatokat örömmel végzem, ebben benne van a szentmise, a gyóntatás, a hittanoktatás, az esketés, a keresztelés és a temetés is.
– Milyen érzésekkel jött vissza a városba?
– Vegyes érzelmekkel jöttem vissza. Benne volt a levegőben, hogy Tompáról lassan elhelyeznek, de nem gondoltam, hogy Félegyházára kerülök vissza. Egyrészt örültem, mert itt sok a barát, az ismerős, akiket 15 évvel ezelőtt megismertem. Ma már olyan kollégákkal dolgozok együtt, akik korábban tanítványaim voltak. Tompán igazán otthon éreztem magam, így fájó szívvel búcsúztam az ottani közösségtől.
– Hogyan látja most a város hitéletét?
– Nagyon örülök, hogy Félegyháza megőrizte azt a buzgó vallásos életét, mint amit annak idején megtapasztaltam. Ugyanúgy jönnek a fiatalok, a családok és az idősek is a templomba, mint 15 éve. Mindig is erős, vallásos város volt Félegyháza, itt most is érződik, hogy a nagyszülőktől örökölt hitélet még mindig megvan a fiatalokban. Nemcsak a régi, bevett vallási szokásokat tartják meg, hanem nyitottak az újakra is, például a városi keresztútra vagy a passiójátékokra. A gyerekek és a fiatalok éppúgy vágynak arra, hogy foglalkozzanak velük, figyeljenek rájuk, szeressék őket, mint a középkorúak és az idősebbek. Az emberek most is ugyanúgy szeretnek templomba járni, imádkozni és közösséget alakítani.
– Milyen közösségek működnek most a plébánián belül?
– Úgy gondolom, minden korosztályt megszólítunk. Hétfőnként bibliacsoportot tartunk, ahol együtt imádkozunk, olvassuk a szentírást és beszélgetünk. Ebbe a 60 fős közösségbe főként középkorúak és idősek járnak. A vasárnap esti mise tele van családosokkal, ők is szeretnek együtt énekelni, imádkozni. Az apukákat a Szent József kör, az édesanyákat a Szent Mónika csoport várja minden hónapban. A karizmatikus közösségben sűrűn imádkozunk együtt, csakúgy, mint az ifjúsági csoportban. A fiataloknak a közös éneklés, imádkozás mellett tábort is szervezünk és hittanversenyekre is járunk. 30 fős ministránsközösség, ifjú házas csoport, rózsafüzér-társulat, gitáros kórus és templomi nagykórus is működik.
– Milyen tervei vannak?
– Nagy változást nem tervezek, hiszen elődöm, Rónaszéki Gábor atya vezetésével is nagyon jól működött a plébánia. A meglévő közösségeket, programokat szeretném megtartani, építeni és lendületesebbé tenni. Visszahoztam például a korábbi Mária-napokat, de szeretnék új programokat is megvalósítani, és jobban bekapcsolódni a város életébe. Emellett szeretném még szorosabbra fűzni a kapcsolatot az iskolákkal és az óvodákkal is, hiszen így tudjuk megszólítani a fiatalokat, és általuk a szülőket.
– Milyen a kapcsolata más papi közösségekkel?
– Nagyon jó a kapcsolatom a Szent István Templommal és Hajagos Gyula atyával, valamint a Constantinum iskola hitoktatóival és nővéreivel. Városi szinten is építjük a papi közösséget, hetente egyeztetünk, illetve a kerület papsága havonta is találkozik.
– Mivel tölti szabadidejét?
– Szeretek biciklizni, motorozni, túrázni, olvasni, színházba járni. Ha időm engedi, meglátogatom Halason a családomat és a barátaimat. Egyéni imádságra, pihenésre és feltöltődésre is kell időt szakítani, mert fontos, hogy ne hajtsa túl magát az ember.
G. E.
Fotó: Fantoly Márton
