Helyi hírek 2022. október 21. 16:00

Rendhagyó könyvbemutató volt a könyvtárban

Képgaléria
Rendhagyó könyvbemutató volt a könyvtárban
Fliszár Károly György: Százszorszép című verseskötetének bemutatója volt október 20-án, a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban.

A megjelenteket Abonyi Szilvia igazgató köszöntötte, a kötetet és a szerzőt Laczkóné dr. Szabó Klára nyugalmazott igazgató, városunk díszpolgára mutatta be. Fliszár Károly György életútját, tevékenységeit városunkért részletesen ismertette az előadó, majd a kötetben megtalálható versekből kapott ízelítőt a népes közönség. Az este rendhagyóságát adta, hogy a műsorban, más-más életkorban és élethelyzetben lévő felolvasók különböző módon, saját érzelmi értelmezésük szerint közvetítették a költeményeket, ami nagyon meghatóvá, bensőségessé tette az eseményt. A versek között elhangzott Balaton, természet, vallás, barátság témájú is és hallhattunk létösszegző verset is.

A szerző beszédében elmondta, hogy még számára is különös élmény volt így hallani a verseit és másképpen hatott rá is. Hozzátette: azért választotta a Százszorszép címet, hiszen mindenkinek szánta ezeket a verseket, így, ha valamelyik megtetszik, magukkal vihetik, hiszen mindenkinek jut belőle egy szirom. A jövőről elmondta, hogy előző kötete, a Zümike, a méhecske című mesekönyv sikere további tevékenységre sarkallta őt és illusztrátortársát, Tarjányi Xéniát. Születendőben van egy kifestőkönyv, amellyel azt a korosztályt is be tudják vonni a Zümike-történetekbe, akik eddig kimaradtak: az olvasni nem tudó óvodás korosztályt.

Tarjányi Xénia hangsúlyozta, mennyire fontosnak tartják, hogy már a legkisebbeket is az alkotásra sarkallják, így ha a szülő a mesét elolvassa, ezzel egyidőben az óvodás korú gyermeknek lehetősége lesz közben színezni. Az alkotó a megjelenő kifestőkönyv néhány rajzát is bemutatta a közönségnek.

A könyvbemutató végén kötetlen beszélgetésre is lehetőség volt az alkotóval.

Z. A.

Fotó: Fantoly Márton  
           

Kövessen minket a Facebookon is!