Megemlékezett a város 1956-ról
Képgaléria
Ezt követően az iskola diákjai színvonalas műsorral mutatták be a 66 évvel ezelőtti történéseket, majd az 1956-os emlékműnél, a Hősök Parkjában koszorúkkal rótták le tiszteletüket városunk vezetői, a tanintézmények, civil szervezetek és a pártok képviselői. A megemlékezés zárásaként a Kiskunfélegyházi Polgármesteri Hivatal aulájában található Czakó József-emléktáblánál is koszorúztak.
Gogolák Zsombor, a Szent Benedek PG Két Tanítási Nyelvű Technikum és Kollégium 12. osztályos diákja narratívájában így emlékezett meg a gyászos napokról: – Ma gondolatban visszamegyünk 66 évet az időben. A magyar történelem egyik jelentős eseményére emlékezünk, ami 1956. október 23-án kezdődött. Felidézünk egy eseménysorozatot, amely annyiféle, ahány ember megélte, alig megfogható. Ez az ünnep magába sűríti mindazt, amit a magyarság kívánt, amire vágyott, amit magának követelt. Az ünnep jelkép és tanítás. Jelképe a hősiességnek, tanítás arról a nemzeti egységről, amely a felkelés tüzében, egyéni és közösségi áldozatok között született. Azt mondják, a történelem nem ismételi önmagát. Mégis meghökkentők a párhuzamai. A magyar forradalom úgy kezdődött, mint 1848 márciusában az a másik forradalom, vagyis az ifjúság tüntetésével. Úgyis folytatódott, a túlerővel vívott reménytelen harccal, s úgy is végződött, vezérei legyilkolásával.
– Sokan úgy gondolják, hogy az emberi lét sikerének titka, hogy mindig szemünk előtt tartsuk boldogságunk, sikereink pillanatait és azokat a nehéz időkben felidézzük, újra tápláljuk belőle lelki egészségünket. Nemzetünkre nézve, ezt tartsuk szem előtt! Merítsünk erőt és reményt történelmünk nehéz időiből, a balsorsból, ami régen tépett, a sötét időkből és legyünk ma is büszkék nemzetünkre. Legyünk büszkék az 1956-os forradalom és szabadságharc hőseire. Az akkori események a mai napig reményt kell, hogy adjanak nekünk. Emlékezni jöttünk össze azokra a honfitársainkra, akik életüket adták a szabadságunkért. 1956. október 23-án egyetemisták, munkás fiatalok, gyári dolgozók, értelmiségiek döntöttek úgy, hogy a nemzet függetlenségét választják az idegen elnyomás helyett. Ezek az emberek példát mutattak hazaszeretetből és elkötelezettségből. Ők azok, akik mindenüket kockára tették, mindenüket feláldozták a nemzetük szabadságáért és függetlenségéért. Erejük, az összefogásban rejlett. Egységben léptek fel a diktatúrával és az idegen elnyomó hatalommal szemben.
Ha visszanézünk történelmünkben, láthatjuk, hogy mi magyarok, mindig is vágytunk a szabadságra. Szabadságunk eszménye végigkíséri múltunkat, jelenünket és jövőnk sincs nélküle. Mi tudjuk csak igazán, mekkora érték a szabadság. Túl sokszor fizettük meg az árát, önként sosem mondtunk le arról. Nemzetünket a szabadságtól csak erőszakkal lehetett megfosztani. Az 56-os forradalom volt az, a legigazibb értelemben, amelyre méltán büszke lehet minden magyar. Apák és nagyapák adták azért az életüket, hogy megszűnjön az elnyomás, a diktatúra és hogy a magyarok, magyar földön szabadon élhessenek. Az 1993-ban feloldott – korábban titkosított – statisztikai adatok alapján 2652 magyar halt meg a harcokban, 20 ezernél is több embert börtönöztek be, akik közül sokakat kivégeztek. Körülbelül negyedmillió magyar hagyta el az országot a bizonytalan, de jobb élet reményében. Az 1956-os forradalom, a szabadság és a demokrácia forradalma volt. Bár az ország lángban égett, de ezt a lángot, a szívükben hordozták, s hordozzuk tovább hazánk történelmének legtisztább és legvalódibb pillanatában, amit nem lehet elvitatni, vagy kétségbe vonni.
Csányi József beszédét John F. Kennedy 1960-ban született gondolataival zárta: – 1956. október 23-a örökké élni fog a szabad emberek és nemzetek emlékezetében. E nap a bátorság, az öntudat és a győzelem napja volt. A történelem kezdete óta nincs még egy nap, amely világosabban mutatja az ember csillapíthatatlan vágyát a szabadság iránt – bármily kicsi is a siker esélye, s bármily nagy is az áldozat, amit követel.
Rokolya Csaba köszöntőbeszédében az alábbiakat emelte ki az események megtörténtéből: – Hatvanhat esztendő az emberiség történelmének milliókkal leírható életkorából egy pillantásnál is rövidebb idő. A magyar nép honfoglalásától számított történelmének is csak mintegy fél százaléka, viszont az egyén életének általában a nagyobbik hányada. Vagyis, aki egy eseményt fiatalon él meg, nem biztos, hogy megéli annak 66. évfordulóját. Ezért is köszöntöm kitüntetett tisztelettel Kovács Ákos urat, iskolánk öregdiákját, aki maga is átélte 1956 eseményeit. A forradalom tizenhárom napját az 1956. október 23-i tüntetések kezdetétől, a szovjet Forgószél hadműveletekig, a szabadságharc kezdetéig számoljuk. Az legújabb kori magyar történelem dicsőséges tizenhárom napja mégsem valamiféle múló villanás, gyorsan feledhető történelmi pillanat.
Az 1956-os forradalom nélkül nem írható le Közép-Európa, Európa, talán még a világ XX. századi történelme sem. Azért nem, mert a forradalom és az azt követő szabadságharc éles rést ütött az akkor megdönthetetlennek – legalábbis, az akkor élt nemzedék életében megingathatatlannak – hitt szovjet rendszer alapzatába. A szovjet néphez fűződő barátságról, a Szovjetunió kapcsolatról évtizedeken keresztül állították hazánkban is, hogy örök és megbonthatatlan. Ezeket, a megdönthetetlennek tekintett realitásokat ingatta meg a magyarországi forradalom és szabadságharc. Elsősorban olyan módon, hogy bebizonyította, a szovjet csapatok jelenléte, a kommunista vezetés diktatúrája, a kétfelől kialakított terror sem feledheti el egy ország lakosságának jelentős hányadával a polgári társadalom, a parlamentáris demokrácia hagyományait, a felszabadítónak nevezett szovjet haderő tényleges háborús szerepét. Bizonyította azt is, hogy a népek önrendelkezése, a demokrácia, a szovjet mintájú kommunista diktatúrában csupán jelszó és azok a szép eszmék, amikért milliók lelkesedtek, ebben a diktatúrában nem válhatnak valóra.
A magyar nép forradalmát felszámoló, a szabadságharcát leverő Szovjetunió tekintélyén látványos és letagadhatatlan csorba esett. Csak 33 év múlva vált világossá, hogy a szovjet mintájú társadalmat nem lehet fenntartani. Az 1956. évi forradalom, az első lépést jelentette ezen az úton – zárta beszédét Rokolya Csaba.
V. B.
Fotó: Fantoly Márton
