Sport 2022. október 23. 17:00

Diákolimpiai döntő volt városunkban

Képgaléria
Diákolimpiai döntő volt városunkban
Serdülő szabadfogású birkózó Országos Diákolimpiai Döntő megnyitójára került sor október 23-án, vasárnap délelőtt a Kiskunfélegyházi Városi Sportcsarnokban. Az eseményen megjelent Csányi József polgármester, Balla László alpolgármester, Szamosi Endre képviselő, sporttanácsnok, Lőrincz Tamás négyszeres Európa-bajnok, világbajnok, a tokiói olimpia aranyérmese, a KIMBA szakmai igazgatója, a versenyen a Magyar Birkózók Szövetségének képviselője, dr. Réczi László olimpiai, világ- és Európa-bajnok bronzérmes birkózó, 1977. világbajnoka és Veszelszki Dániel, a verseny elnöke, nemzetközi bíró.

Csányi József polgármester megnyitó beszédében városunk egyik legjelentősebb sportjának nevezte a birkózást. Elmondta, hogy számos fiatal készül fel évről-évre a versenyekre és találta meg szenvedélyét a birkózásban. – Nagy öröm a város számára, hogy egy ilyen rangos versenynek adhat helyet, és azt is nagy öröm látni, hogy ennyi tehetséges fiatal jelent meg itt és méretteti meg magát – fogalmazott.

Balla László alpolgármester tájékoztatta a megjelenteket, hogy éveken keresztül a helyi birkózó sportegyesület versenyzői olyan kimagasló eredményeket értek el, amelyeket nem lehet elismerés nélkül hagyni. Ezért arra kérték a szakosztály vezetését, hogy néhány nevet emeljenek ki a versenyzők közül, akiket itt a megnyitón jutalomban részesítenek. Ennek alapján idén 7 sportolót választottak ki. Balla László végezetül elmondta, hogy bízik benne, hogy a jövőben közülük kerülnek ki azok a versenyzők, akik nemzetközi megmérettetéseken országunkat képviselik majd.

Az elismeréseket Csányi József polgármester nyújtotta át a sportolóknak:

Tapodi Rebeka utánpótlás-válogatott 10. helyezettnek, az idei Gymnasiade versenyzőjének;

Bárány-Almási Bianka magyar bajnoknak (66 kg);

Biblia Róbert magyar bajnok, utápótlás-válogatott, a római U17-es világbajnokság 8. helyezettjének;

Czakó Zoltán magyar bajnok, utánpótlás-válogatott, a zágrábi világbajnokság 10. helyezettjének;

Tapodi Norbert kötött- és szabadfogású magyar bajnoknak;

Széchenyi Kornél magyar bajnok, kötöttfogásban diákolimpiai bajnoknak;

Hideg Balázs szabadfogásban magyar bajnoknak.

Az átadások után a diákolimpiai eskütétel következett, amelynek szövegét ifj. Czakó Zoltán mondta el.

Lőrincz Tamás megnyitó beszédében minden résztvevőt emlékeztetett arra, hogy jövőre a serdülő Európa-bajnokságnak ad otthont Magyarország, és bízik benne, hogy ennek szellemében versenyeznek ma fiatalok.

– Majd meg fogjátok tapasztalni, hogy egy sportoló életében az egyik legszebb és legfontosabb dolog egy hazai világversenyen szőnyegre állni és ott, hazai környezetben a dobogó legfelső fokán a himnuszt hallgatni. Ez egy fantasztikus dolog. Remélem, hogy ennek szellemében fog mindenki versenyezni. Mindenkinek sok sikert kívánok a mai napra és készüljetek a jövő évre! – mondta az olimpiai bajnok.

A hivatalos megnyitó után kezdetét vette a verseny. 

Z. A.
                 

Kövessen minket a Facebookon is!