Jubileumi Berecz Skolasztika gyalogos zarándoklat Kiskunfélegyházáról Tiszaalpárra
Képgaléria
A 20 kilométeres táv jó lehetőséget adott az elmélyülésre, az imádságra, a beszélgetésre és az éneklésre. Az út pihenőiben az istenképeinkkel kapcsolatos gondolatok segítségével mélyedhettek el a résztvevők.
A zarándoklat egy évtizedes múltra tekint vissza, amelynek feladata, hogy mind jobban megismertesse az embereket Berecz Erzsébet Skolasztika testvér ragyogó életével. Berecz Erzsébet Celldömölkön született, 1898-ban. Nem igazán vallásos, de nagyon szerető családban nőtt fel öt testvérével együtt. Gyerekkorában már kitűnt segítőkészségével és a többiek iránti jó szándékával. 1914-ben, amikor kitört az I. világháború, ápolónőként dolgozott a vöröskereszt szolgálatában, sebesült katonák mellett.
Később Tiszaugra került, ahol lelkesen vetette bele magát a munkába: a tanyákat járva ismerkedett meg a falu népével, akik javarészt írástudatlan és hitükben is járatlan emberek voltak. Összegyűjtötte és hittanra, írni-olvasni, varrni, hímezni tanította őket a Tüzes missziós iskolában, betegeket látogatott, vasárnaponként prédikált, missziókat szervezett. Csodálatosan jó kommunikációs képességei voltak – a gyerekektől kezdve a legényeken át az idős emberekig, mindenkivel szót értett, kedves és mosolygós volt, úgy tudott beszélni, hogy lekötötte a figyelmüket. Veleszületett pedagógiai érzéke volt.
1924-ben bencés obláta lett, vagyis a világi harmadrend tagja, ekkor kapta a Skolasztika nevet. Innentől kezdve az foglalkoztatta, hogy egy oblátaházat hozzon létre, ahol néhány társával együtt élve, önállóan végezheti tovább a missziós munkát. 1927-ben álma megvalósulhatott, a tiszaújfalusi (ma Tiszaalpár) régi majorsági házban kezdett új életet három oblátatestvérével. Egy év múlva a pápa engedélyezte a Szent Benedek Leányai Társaság létrejöttét.
Betegsége 1931-től mindinkább elhatalmasodott, pár hónapot az Adria partján, majd az osztrák Alpokban töltött szanatóriumban, és kicsit javult is az állapota. 1932. október 20-án budapesti missziós házukban költözött el ebből a világból.
Amit Skolasztika elvetett, néhány év alatt szárba szökkent, 1950-ben 48 nővér működött 9 házban (többek között Csépán, Szarvason, Budapesten). A szerzetesrendek feloszlatása sem tudta megszüntetni azt, amit Skolasztika elkezdett: a közösség az illegalitásban is gyarapodott. 1990-ben a közösség újra indult Pannonhalmán, 1992-től pedig az alapítás helyén, Tiszaújfalun (most Tiszaalpár) működik újra.
A zárdatemplomba való megérkezés után a jubileum emlékére mandulafát ültettek a nővérek és a zarándokok. Ezt követően a bencés nővérek finom ebéddel várták a résztvevőket, amely a lelki táplálék és a 20 kilométeres út után igazán jóleső volt. A napot gitáros szentmise zárta.
Berecz Skolasztika testvér egyszerű, ám annál értékesebb élete mindannyiunk számára példa, hogy miként válhatunk hétköznapi emberekből virágzó életű szentté! Ő maga írja elmélkedésében: „Rajtam is ki kell virágoznia az istenszeretet vörös rózsáinak.”
Boldoggá avatási eljárása folyamatban van, bízunk abban, hogy minél hamarabb a szentek között tisztelhetjük!
"Mindent a jó Istenre bízok és a Nagy-Alföld portengerében picike homokszem leszek."
Berecz Skolasztika
Szudóczkiné Barna-Pap Rozália
Fotók: Balázs Fanni
