Program 2022. október 26. 10:00

Őszi kórustalálkozó lesz az Ótemplomban

Őszi kórustalálkozó lesz az Ótemplomban
Őszi kórustalálkozót szervez a Kiskunfélegyházi Zenebarátok Egyesülete november 5-én, szombaton 16 órakor a Sarlós Boldogasszony Templomban. Az eseményen fellépnek korábbi és új testvérkórusok: a kisújszállási Phoenix Vegyeskar és a székesfehérvári Alba Regia Vegyeskar.

Szabó Péterné, az egyesület elnöke elmondta, nagyon fontosnak tartják, hogy jó kapcsolatot ápoljanak más együttesekkel. A székesfehérvári összefonódás már korábbra nyúlik vissza, de nagy örömükre szolgál, hogy a kisújszállási kórussal is sikerült megismerkedni, amelynek gyümölcseként november 5-én városunkba látogatnak.

Vili Balázstól, a Kiskunfélegyházi Zenebarátok Kórusának művészeti vezetőjétől megtudtuk, hogy az eseményen minden kórus kap egy műsorrészt, ahol bemutatkoznak majd. Bő egyórás koncertet szerveznek, ahol lesz komoly horderejű mű, lesznek könnyedebb darabok, nagyon változatos lesz a repertoár. A félegyházi kórus spirituálékkal készül, ami nehéz műfaj, de megfelelő munkával, kellő gyakorlással ezeket a műveket is meg lehet szólaltatni. Vili Balázs elárulta, hogy az Ótemplom orgonáját is hallhatja a közönség és az est folyamán zongorán közreműködik Bolla Julianna. Hozzátette: a hely szelleméhez méltó zenei anyagot állítottak össze a karnagyok, egyházi műveket hallhat a közönség a találkozó alkalmával.
– A templom adja a maga szellemét, hangzását, mi pedig a szívünket és a lelkünket – fogalmazott.

A koncertet a kisújszállási kórus kezdi, őket követi a székesfehérvári Alba Regia Vegyeskar, majd harmadikként érkezik a Zenebarátok kórusa. A koncert legvégén egy közös mű koronázza meg az eseményt.

Szeretettel várnak minden érdeklődőt!

Z. A.
                 

Kövessen minket a Facebookon is!