Helyi hírek 2014. november 18. 07:30

Sajátos nevelési igényű óvodások

Képgaléria
Sajátos nevelési igényű óvodások
– Szeretem a Mikulást akkor is, ha nem hoz ajándékot – énekli teljes átéléssel saját költeményét Andris, a Százszorszép óvoda úgynevezett SNI csoportjában. A produkció végén természetesen nem marad el az elismerés sem. Közben Hanna a göndör hajú kislány a foglalkoztató sarokban egyéni feladatot old meg, ketten pedig ujjongva játszanak a golyómedencében. Gyakorlott szülőként, első ránézésre azt mondanám: „egyfelnőttes” gyerekek. Olyanok, akik minden egyes percben figyelmet igényelnek. A szakember viszont úgy fogalmaz: sajátos nevelési igényű (SNI) csoport.

Csőke Szilvia gyógypedagógus, Ayres terapeuta, gyógytestnevelő, Bakné Kormányos Márta fejlesztőpedagógus, autizmus speciális fejlesztő és gyógypedagógiai asszisztens, valamint Balogh Györgyné gyógypedagógiai asszisztens, autizmus specifikus óvónő gondoskodnak arról, hogy a lehető legideálisabb feltételek mellett fejlődjenek ennek a maroknyi csapatnak a tagjai. Tőlük tudom: a csoport – amelynek léte felbecsülhetetlen segítséget jelentett az érintett családoknak – 1989-ben, szülői kezdeményezésre jött létre. Eleinte mozgássérült gyerekek ellátására rendezkedtek be, majd más fogyatékkal élőkkel is bővült a közösség. Azzal, hogy a város önkormányzata felvállalta a finanszírozást, nem kellett többé Kecskemétre, Kiskunhalasra, vagy Budapestre utazni a szakszerű ellátásért.

A csoport 2002-ben került át a Százszorszép Óvodába. A fogyatékosság típusának megfelelő szakembereket saját óvónők átképzésével és utazó gyógypedagógusokkal oldotta meg az intézmény, ahol kezdetben mozgássérült, hallás-, beszéd-, látás, vagy értelmi fogyatékos, érzelmi, beilleszkedési, magatartási zavarral küzdő és autista gyerekek részesültek sokoldalú, egyéni szükségleteikhez igazodó fejlesztésben. Számukra – foglalják össze a pedagógusok – elsődlegesen az önálló életvitel megalapozásában, az érzékelés, észlelés, mozgás és a kommunikáció fejlesztésében, továbbá a szocializáció elősegítésében jelent óriási segítséget a csoport.

A képzések, továbbképzések és a megélt tapasztalatok révén rengeteg szaktudás halmozódott fel ebben a közösségben, és az idén – a Jogi Bizottság által kiírt pályázaton elnyert támogatás segítségével – a csoportszoba berendezése is méltóképpen meg tudott újulni. Az óvónők régi vágya teljesült az ideális környezet, a terápiás részek, továbbá az úgynevezett vizuális és kommunikációs akadálymentesítés kialakításával, ami az autizmussal és más fogyatékkal élő gyerekek számára a térbeli tájékozódást és a beilleszkedést könnyíti meg.

Amikor vágyaikról, terveikről kérdezem az óvónőket, végenincs felsorolás veszi kezdetét tudásuk új és új tanfolyamokon való gazdagításától, a szülői klub felélesztésén, a kicsik fejlődését elősegítő eszközök beszerzésén, új módszerek és technikák elsajátításán át az utánpótlás nevelésig… Egyetlen kívánság sincs azonban a listán, amit maguknak kérnének… Számukra az igazi elismerés és sikerélmény – így mondják – ha egy kicsi élet előtt közreműködésükkel kinyílnak a lehetőségek. Ha egy gyermek az odaadó munka eredményeként esélyt kap a teljesebb életre.

T. T.

Fotó: Kürti László

Kövessen minket a Facebookon is!