Helyi hírek 2022. november 7. 17:00

Átadási ünnepség volt az Oskola és a Pázmány utcában

Képgaléria
Átadási ünnepség volt az Oskola és a Pázmány utcában
Több új beruházást adtak át Kiskunfélegyházán november 7-én, hétfőn.



Az Oskola utca és a Dr. Holló Lajos utca között 54+2 mozgáskorlátozott férőhelyes parkoló épült beton térkőburkolattal, kiemelt és süllyesztett szegélyekkel, öntözőrendszerrel ellátott zöldfelületekkel, valamint a Pázmány utcában beton kőburkolatból épült út 1862 négyzetméteren, megtörtént a járdák újjáépítése is 168 négyzetméteren. A beruházás során 33 parkolót, közte egyet a mozgássérülteknek adtak át, valamint öntözőrendszerrel ellátott zöldfelületeket alakítottak ki itt is.



Az átadón megjelent Csányi József polgármester, Balla László alpolgármester, a körzet önkormányzati képviselője, Rosta Ferenc alpolgármester, dr. Faragó Zsolt jegyző, dr. Ónodi Izabella képviselő valamint a Vonalvezető Kft. képviselői.



Csányi József polgármester beszédében elmondta, hogy amikor 2013-ben felmérték a fejlesztések miatti lakossági igényeket, akkor az egyik kiemelkedő terület a piac környéke és az ott található parkolók fejlesztése volt, valamint azok számának növelése. Egyetlen területet találtak a vizsgálatok után, ahol mindez megvalósítható: egy ingatlan, ahol korábban a katasztrófavédelem légópincéje volt és ahol a posta és a rendőrségi társasház közötti területnek volt olyan része, ami nagyon régi épületeket foglalt magába. Így a körzet önkormányzati képviselőjével, Balla Lászlóval többszöri egyeztetés után jutottak arra, hogy kiváló helyszín ez a parkoló megépítéséhez. Mindezek mellett fontosnak tartották a zöldfelületeket, valamint olyan városképi elemek kialakítását, amelyek az itt élők és az ide érkezőknek ad betekintést városunkba. Mindezek mellett kiemelten fontos volt, hogy a mai, modern követelményeknek megfelelő parkoló épüljön és nemcsak a lakosoknak, hanem a kistérségből ideérkező piaci árusoknak is megfelelő legyen. Így a majdnem 60 parkolót úgy alakították ki, hogy egy részén kisteherautókkal is meg tudjanak állni, rakodni, parkolni. A piacon kívül a beruházás segíti a postára és a zeneiskolába érkezők megállását is.



A tervezést ezúttal is a Vonalvezető Kft. mérnökirodára bízták. Különös tekintettel voltak a talaj alatti közművekre, azok kiépítésére, az esővíz-elvezető csatornára, a távközlési kábelek védőcsövekbe helyezésére, a közvilágításra és a terület kamerákkal való ellátására.



Az említett tényezőkön kívül a külcsínt is nagyon fontosnak tartották: olyan városképi fotókat helyeztek el, amelyeket kiskunfélegyházi fotósok és kollégák készítettek. Ezúton mondott köszönetet Görög Anitának, Kiss Lászlónak, Mezősi Ágnesnek, Patyi Zoltánnak, Seres Attilának és Faragó Zsoltnak a munkájukért.



A polgármester ismertette, hogy a parkolóhoz közvetlenül és szervesen kapcsolódik a Pázmány utca, a Béke-tértől a posta bejáratáig, valamint az 5-ös út becsatlakozásáig teljes felújítása, új parkolókkal. Jelentős közműfejlesztések valósultak meg itt: a csapadékvíz-elvezető csatornát teljes egészében kicserélték, az utca teljes szakaszában az ivóvízvezeték-csövet a régi elavult helyett KPE csőre cserélték. A kivitelezés idejét ezek a munkák megnyújtották, amit olykor az üzlettulajdonosok nehezményeztek, de ezúton köszönte meg a türelmüket, és bízik benne, hogy a következő néhány évtizedben hasznát fogják majd venni a munkálatoknak. Felhívta a figyelmet a kialakított térburkolatra, aminek a jelentősége az esztétikán túl az, hogy javíthatóság szempontjából egyszerűbb kezelni. Bízik benne, hogy a városfejlesztés irányát mutatja ez a beruházás is és köszönetét fejezte ki a tervezőknek, kivitelezőknek is.



Balla László alpolgármester, a körzet önkormányzati képviselője elmondta, hogy egy 30 ezres város és a kistérség számára a piac rendkívül fontos, Európa bármely részén éljünk is. A kiskunfélegyházi piac egy elég szűk helyre van beszorítva a városközpontban, ahol évtizedek óta gondot okozott a parkolás. A megvalósult beruházással kapcsolatban elmondta, hogy valószínűleg néhány év múlva kinövi ezt a parkolót a város, addig viszont elősegíti azt, hogy az őstermelők és kisgazdák normál körülmények között tudnak parkolni, csakúgy, mint azok a vásárlók, akik magyar terméket szeretnének vásárolni, magyar termelőktől. Végezetül elmondta, hogy több évtizedes hiánypótlás valósult most meg, amit köszönt a tervezőknek, kivitelezőknek, valamint a türelmét az üzlettulajdonosoknak.

A beszédek végén előbb az Oskola, majd a Pázmány utcában vágták át ünnepélyesen a nemzeti színű szalagot.

Z. A.

          

Kövessen minket a Facebookon is!