Helyi hírek 2022. november 8. 08:00

A Korona utcát is használhatják a félegyháziak

A Korona utcát is használhatják a félegyháziak
Több elkészült utcát, valamint parkolót is átadtak november 7-én, hétfőn Kiskunfélegyházán. Az ünnepélyes események sorát a Korona utcai zárta.



A beruházással a dr. Holló Lajos utca és Kazinczy utca között 83 méter hosszúságú útszakasz épült, megújultak továbbá a parkolók és zöldfelületek is. Mintegy 1100 négyzetméter útpálya és 800 négyzetméter járda térburkolása történt meg 8 centiméteres betonkő elemekkel, 35+1 mozgáskorlátozott férőhelyes parkoló kialakítása mellett.



Az átadón megjelent Csányi József polgármester, Balla László és Rosta Ferenc alpolgármesterek, dr. Faragó Zsolt jegyző, dr. Ónodi Izabella, Szamosi Endre, Gyenes Attila képviselők valamint a Vonalvezető Kft. munkatársai.



Csányi József polgármester elmondta, hogy Szamosi Endre képviselővel évek óta tervezték az utca felújítását, hiszen az útburkolat és a járdaszakaszok is okot adtak erre. Ebben az utcában található részben a Holló-ház is, aminek a rekonstrukciója is egyre égetőbbé vált. A kivitelezés egyik sarkalatos pontja volt itt is, hogy ne csak az útburkolat, hanem a járdák és a parkolók is megújuljanak, valamint olyan zöldfelületeket alakítsanak ki, ami az új városkép, a zöld város jellegét képviseli. Fontos szempont volt, hogy az alépítmények is, a csapadékvíz-elvezetés, az ivóvízvezeték cseréje is megtörténjen, és látható, hogy a térvilágítás is díszkandeláberekkel valósult meg. A belvárosi képet próbálták követni, ami a Petőfi-téren, Béke-téren és a Kossuth utca teljes terjedelmében, valamint a Móra-téren és a Szent János-téren látható. A polgármester hangsúlyozta, hogy az elmúlt időszakban már a Holló-ház felújítása is elkezdődött és a Móra Ferenc Művelődési Központ hátsó, Korona utca felőli homlokzata is teljes egészében megújult. A parkolóknál fontos szempont volt számukra, hogy mozgáskorlátozott parkolóhelyet is létesítsenek.



Szamosi Endre, a körzet önkormányzati képviselőjének régóta dédelgetett álma valósult meg a Korona utca felújításával – mondta beszédében. Hozzátette: külön öröm számára, hogy térburkolatot kapott az utca a korábbi aszfalt helyett, ami praktikusabb, gazdaságosabb és könnyebben javítható, valamint belvárosi hangulatot is teremt. A képviselő ismertette a beruházás és a Holló-ház rekonstrukciójának részleteit. Megköszönte az önkormányzatnak a megvalósítást maga és a körzet lakói nevében is.

Az esemény végén ünnepélyes szalagátvágás következett.         

Z. A.           
                            

Kövessen minket a Facebookon is!