Kultúra 2022. november 12. 09:00

Neves félegyháziak személyesítik meg a vértanút

Neves félegyháziak személyesítik meg a vértanút
Ahogyan korábban beszámoltunk róla, városunk díszpolgára, a Móra Ferenc Gimnázium Pillinszky-díjas örökös tanára, Megyei Príma-díjas Juhász István egy számára is eddig ki nem próbált műfajban alkotott. Hangjátékot írt Vértanúk beszélgetése címmel.

Akkor így nyilatkozott a darabról: – Összegyülemlett bennem, ahogyan a 6 szereplő is. Szinte villámcsapás volt az egész. Úgy gondoltam, beszéltetem őket, mondják el ott fent, hogy hogyan élték meg a földi létben életük fontos napjait. Humor, tragikum és derű: ez mind megtalálható a hangjátékban. A szívem csücske ez most, amit nagyon szeretnék meghallgatni az éter hullámain – mondta Juhász tanár úr.



Mostanra úgy tűnik teljesült a vágya, hiszen lelkes barátok és tisztelők összefogtak és hangjukat kölcsönözték a szereplőknek, amelynek végeredményeként megszületett a nagyjából fél órás rádiójáték. A felvétel a Rádió Smile stúdiójában készült, a szereplők kevéske szabadidejében. A kész darabot a rádió műsorára tűzi november 19-én, szombaton reggel 8 után és november 26-án, szombaton 18 óra után.

Szereplők:

gr. Széchenyi István
– Juhász István ny. gimnáziumi tanár,

gr. Batthyány Lajos – Tóth Csaba középiskolai tanár,

gr. Leiningen-Westerburg Károly – Fekete Zoltán középiskolai tanár,

Vörösmarty Mihály – Dr. Tarjányi József, félegyházi lokálpatrióta, a Móra Ferenc  Közművelődési Egyesület tiszteletbeli tagja,

Petőfi Sándor – Eszes Gergely középiskolai tanár,

Vasvári Pál – Hideg János középiskolai tanár.

A zenei betétet Pázmándi Juditnak köszönhetik, a vágási- és utómunkákat Csőszi Viktor végezte.

Z. A. 
                 

Kövessen minket a Facebookon is!