Ártatlan chateléssel indult
Rendhagyó szülői értekezlet – ahogy nevezték: szülői fórum – keretében ismerkedhetett tucatnyi érdeklődő az internetezés veszélyeivel. A Constantínum Általános Iskolában, a felsős tanulói szülei számára szervezett találkozón minden szemléltetési módszert bevetettek, hiszen az internet veszélyei valósak.
– Komoly problémák merülnek fel a gyerekek körében – állítja Kárpáti Rita projektmenedzser –, és súlyosbítja a helyzetet, hogy csak a kortársaikkal beszélnek erről. Csak legvégső soron fordulnak felnőtthöz, fenyegetettségben élnek, nem tudnak menekülni.
– Ha az osztályban érné a gyereket fenyegetés – kapcsolódott be a téma szakértője, Miklya Luzsányi Mónika –, akkor tudna hová menekülni, például edzésre járna, igyekezne kikerülni a kényelmetlen vagy kínos helyzetből. A virtuális térben nincs menekvés. A másik dolog, amit a szülőknek nehéz megérteni, az a függőség kérdése. Gyerekük az interneten tanul, ott szerelmes, és így tovább, de az még nem függőség.
Mi a mai fórum üzenete?
– Kevés az információ, elébe kell mennünk. A gyerekeknek már megtartottuk azt a 4 órás tréning-szerű foglalkozást – folytatta Miklya Luzsányi Mónika –, amelyben szituációs játékokkal és egyéb módszerekkel segítettük megérteni a netezés veszélyeit, hogy ne váljanak áldozattá. Foglalkoztunk a kamu-face-ekkel, a zaklatással, és a chateléssel induló veszélyekkel is. Most a szülőkön a sor. Kapukat kell nyitni, hogy a gyerekeket ne hálózza be a világháló, és tudjunk nekik segíteni. Ha probléma van, az súlyos.
A szervezők mindent megtettek, még pogácsát is kínáltak a megjelent szülőknek.
tli