Helyi hírek 2022. november 18. 12:10

Idei utolsó előadása volt a Földrajzi szabadegyetem sorozatnak

Képgaléria
Idei utolsó előadása volt a Földrajzi szabadegyetem sorozatnak
Az idei utolsó előadásához érkezett a Petőfi Sándor Városi Könyvtár, Földrajzi szabadegyetem sorozata, ezúttal a vendég dr. Nagy Balázs geográfus, az ELTE egyetemi docense, a Földgömb főszerkesztője volt, akitől az Antarktisz – vissza a jégkorszakba című előadást hallhatta a közönség. A megjelenteket előbb Abonyi Szilvia, a könyvtár igazgatója, majd Bense Zoltán földrajztanár, hegymászó, a sorozat házigazdája köszöntötte. Utóbbi bemutatta az előadót, kutatási területeit és megjelent könyveit is.

Az est további részében dr. Nagy Balázs szinte szó szerint belénk karolt és rendkívül élvezetesen, közérthető módon, nagyon sok humorral mutatta be ezt a titokzatos, és máig nagyon sok szempontból ismeretlen földrészt. Megtudtuk többek között, hogy december közepén kezdődik az antarktiszi nyár, így körülbelül egy hónap múlva már több ezer ember látogatja a kontinenst, ahová akár mi is elutazhatunk ma már, turistaként. Megtudtuk, hogy ezen a másfél Európányi területen nem érvényesülhet egyetlen ország követelése sem. Ahogyan fogalmazott: ez az egyetlen földi terület, amelynek nincs „ország gazdája”. Ez 1959 óta így van, amikor a hidegháború időszakában megállapodtak az országok – még az egymással szembenállók is – hogy senkinek nem lehet itt területigénye. Ennek folyományaként, 1961-ben létrejött az Antarktiszi-egyezmény, ami kimondja, hogy a déli féltekén, a 60. szélességi körtől délre minden terület nemzetközi.

Az odalátogatóknak tudniuk kell néhány fontos szabályt: többek között nem gyújthatunk tüzet szabadtéren, az állatokat nem érinthetjük meg, megközelíteni is csak a megengedett távolságig szabad: a pingvineket 15 méterre, a fókát 40 méterre. Ma már tilos szánhúzó kutyákat vinni a területre, hiszen ezek az állatok – ha elszabadulnak – a helyi röpképtelen madarak költőtelepein nagy károkat tudnának okozni, a szárazföldi ragadozók hiánya miatt.

Dr. Nagy Balázs ismertette, hogy kutatóként egy-egy expedíció során az Antarktisz változásait vizsgálják. Számos feltáratlan helyszín van ott és sok kérdés merül fel, amit próbálnak megválaszolni. A kontinensen kutatóállomások találhatók, amelyeket javarészt az adott ország katonasága tart fent. Részletesen és szenvedélyesen mesélt egy-egy küldetésük során adódott kalandokról, az odajutás nehézségeiről, az utazás formáiról, az ott szerezhető, hideg okozta sérülésekről és a mindennapokról a kontinensen. Élvezetes módon mutatta be a jégmezők között létrejött oázisok sajátosságait, azok kutatásának részleteit és a levont konzekvenciát. Megismerhettük az állatvilágot, a növényeket, bepillantást kaptunk a bemutatott fotók által egy olyan világba, ami csak keveseknek adatik meg fizikálisan. Remek estét és bámulatos beszámolót köszönhettünk dr. Nagy Balázsnak, aki szívesen és készségesen válaszolt az előadás végén a felmerült kérdésekre.

Z. A.
                     
Fotó: Fantoly Márton 

                

Kövessen minket a Facebookon is!