Gazdaság 2022. november 18. 15:00

Gazdaságfejlesztésről tanácskoztak a polgármesterek

Gazdaságfejlesztésről tanácskoztak a polgármesterek
A háború és a klímaválság által meghatározott gazdasági környezethez való alkalmazkodást is segíti a „Bács-Kiskun megyei Paktum Plusz” foglalkoztatási program. Az együttműködés aláírására Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat polgármesteri fórumán került sor pénteken, a kecskeméti Megyeházán.

– Bár a megyei munkanélküliségi mutató tartósan 5 százalék alatt van, kiemelt feladat a 30 év feletti, gazdaságilag nem aktív fiatalok, illetve az 50 év feletti regisztrált álláskeresők munkaerőpiacra való bevonása – mondta el Papp Viktor, a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzati Hivatal irodavezetője, ismertetve a „Bács-Kiskun megyei Paktum Plusz” néven folytatódó foglalkoztatási és gazdaságfejlesztési együttműködést. A program keretében bő öt éven keresztül képzésekkel, támogatásokkal segítik a megyei foglalkoztatás bővülését, a vállalkozóvá válást, illetve a háború és a klímaválság által meghatározott gazdasági környezethez való alkalmazkodást. Ennek során építenek a korábbi megyei paktum tapasztalataira – amely egyébként jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy a 2016-ban még több mint 8 százalékos megyei munkanélküliség csaknem felére esett vissza. A paktumszervezeti nyitódokumentumot Rideg László, a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat elnöke, illetve dr. Zombor Attila, a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal főigazgatója írta alá.

A polgármesteri fórum második napján a Bács-Kiskun Megyei identitás erősítéséről is hallhattak a településvezetők. – A fejlesztési beruházások kapcsán azzal is foglalkoznunk kell, hogy a felújított intézmények hogyan lehet majd élettel megtölteni, és a megyei települések hogyan tudják megtartani, sőt, vonzani a népességet. Ennek érdekében identitást és közösséget kell építeni – emelte ki Moiskó Csilla, a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Elnöki Kabinetirodájának vezetője. Hozzátette: az elmúlt években több mint 500 megyei értéket gyűjtöttek össze, arra a kérdésre keresve a választ, hogy kik vagyunk mi, Bács-Kiskun megyeiek. Ezek alapján két mesekönyvbe és két legendáskönyvbe gyűjtve mintegy 140 történet született olyan megyei „szuperhősökkel” mint Tóbiás, Bács apó, Kun pajti vagy éppen a Petőfit megidéző Ludas Sanyi. Ezek hangoskönyvben is elérhetők, és már két rajzfilm is készült Soltszentimre/Csengőd, illetve Izsák eredettörténetével kapcsolatban.

Készültek ezen kívül társasjátékok, megyei motívumokat modern formába öntő ruhakollekció, és a félezer megyei helyi terméket a fi200 márkanév alatt igyekeznek összegyűjteni és népszerűsíteni. Mindezekkel a kiadványokkal, termékekkel számos rendezvényen találkozhattak a megye településein élők az elmúlt években.

A polgármesterek ezen túl hallhattak a területfejlesztés új irányvonalairól, az energiamegtakarítási jógyakorlatokról és a megye környezetvédelmi programjáról.

              

Kövessen minket a Facebookon is!