Helyi hírek 2022. november 22. 14:00

Büszke a körzetében megvalósult beruházásokra Balla László

Képgaléria
Büszke a körzetében megvalósult beruházásokra Balla László
Nem titkolt büszkeséggel számolt be az 5-ös számú választókörzetben megvalósult fejlesztésekről Balla László önkormányzati képviselő, alpolgármester november 21én, hétfőn, a Göllesz Viktor Általános Iskola aulájában megrendezett lakossági fórumon. Az eseményen megjelent Csányi József polgármester, dr. Faragó Zsolt jegyző és Sipos Róbert, a városüzemeltetési és közterület-felügyeleti csoport munkatársa is, hogy adekvát választ adjanak a szép számmal megjelent érdeklődők kérdéseire.

Balla László elmondta: szerencsésnek tartja magát, amiért egy összetartó csapat tagjaként képviselheti a körzet fejlődését, szépülését.
– A fejlesztési irányokat a kezdet kezdetén meghatároztuk. 2014-ben minden körzet képviselője számba vette, hogy milyen problémákra szeretne megoldást találni. Ezeket közösen – a frakció 10 képviselője és a polgármester – rangsoroltuk, számos szempont figyelembevételével megterveztük és lépésről lépésre megvalósítottuk – mondta el a képviselő, felidézve az elmúlt időszakban átadott, a választókörzetet is érintő beruházásokat. Szólt egyebek mellett a Csongrádi út megújult burkolatáról és az itt kialakított parkolókról, az Oskola és Pázmány utcai fejlesztésekről. Összefoglalva elmondta: térkő- és aszfaltburkolat 6500 négyzetméter, míg parkolóból mintegy 170 épült csak ebben a városrészben. Ha ehhez a korábbi időszak eredményeit is hozzátesszük, három év alatt hozzávetőlegesen 250 parkoló épült csak ebben a városrészben. Az itt megvalósult idei fejlesztésekre 610 millió forintot fordított költségvetéséből Félegyháza – summázta Balla László.

Képviselői munkájáról beszámolva elmondta a rászorulókról való gondoskodást és a gyermekek közlekedésbiztonságának javítását, amiket szívügyének tekint. Ahogy fogalmazott, tapasztalatai szerint a körzetben is mind többen szorulnak segítségre a konkrét fizikai táplálék vonatkozásában is. Az ő kedvükért jótékonysági ételosztást tervez karácsony előtt, és arra kérte a jelenlévőket, hogy hívják fel erre a környezetükben élő rászorulók figyelmét. A részletekről a sajtón és a közösségi médián keresztül találnak majd tájékoztatást az érdeklődők. Emellett kiemelt témának tekinti a közlekedésbiztonsági tábort, amit több mint 60 gyermek részvételével rendeztek meg idén nyáron támogatók összefogásával, és jövőre is szeretnék ily módon segíteni a gyerekek és fiatalok közlekedési ismereteinek bővítését, ami véleménye szerint biztonságuk alapja lehet.

Balla László beszámolt arról is, hogy – hasonlóan a többi településhez – Kiskunfélegyházára is nehéz év vár 2023-ban. A költségvetés megalkotását alapvetően határozza meg a korábbiakhoz képest megsokszorozódott rezsiköltségek, ami mellett fejlesztéseket csak mértéktartón lehet tervezni. Azonban – fogalmazott – ez a képviselő-testület nem csak a mai napban gondolkodik, ezért arra biztatott mindenkit, hogy december 9-éig jelezzék nála, ha a körzetet érintő nagyobb fejlesztést látnak szükségesnek, hogy azt képviselni tudja a következő, átfogó városi tervezési időszak projektjeinek összeállításakor.

Csányi József polgármester számokkal is alátámasztotta, hogy hogyan érintik az elszabadult rezsiárak a város költségvetését. Mint megtudtuk, a félegyházi önkormányzat – a hozzá tartozó összes intézményre vonatkozóan – már ebben az évben is 300 millió forint körüli összeget fizetett ki áramra és gázra. Ez az összeg jövő évben 1,7 milliárd forintra emelkedik még úgy is, hogy komoly takarékossági intézkedéseket vezetett be a város. Ez azt jelenti – fogalmazott –, hogy a fejlesztésre szánt összeg jelentős részét elviszi a rezsi. A jövő év tervei közül a polgármester kiemelte a Vasas-pálya megújítását és a Kossuth utca megszépítésének folytatását, amelyek – mint mondta – már bizonyosan megvalósulnak 2023-ban, ugyanis a rájuk szánt pénz már a város számláján van.

Beszámolt a Móravárosi bölcsődéről is, ami 75-80 százalékban elkészült és a tervek szerint februárban át tudják adni rendeltetésének. Említést tett a tervezett kerékpárutakról, amelyek megvalósítására csak pályázati forrás segítségével van mód, amit ugrásra készen figyelnek. A Molnártelepi út rekonstrukciójáról beszámolva megtudtuk, hogy ebben az évben 63 millió forintot fordított az önkormányzat a közművek áthelyezésére, ennek köszönhetően most lehetőség van továbblépni. Az útrekonstrukció költsége 1,2 milliárd forintra tehető. Ennek a pályázatnak a benyújtásáról a héten dönt a testület.

Ezt követően a lakosok tették fel kérdéseiket, fogalmazták meg igényeiket. A felmerült kérdések egy részére a körzet képviselője, a polgármester és a jelenlévő szakemberek azonnal válaszoltak, az intézkedést igénylő bejelentéseket feljegyezték és azok haladéktalan rendezésére, illetve a lehetőségek feltárására ígéretet kaptak az érintettek. Többek között a csapadékelvezető árkok karbantartásáról, közlekedési anomáliákról, a piac környékén a kerékpárok elhelyezéséről, a parkolás rendjéről fogalmaztak meg észrevételeket a jelenlévők.

T. T.

Fotó: Fantoly Márton

                   

Kövessen minket a Facebookon is!