Kultúra 2022. november 22. 16:00

XXI. Lakiteleki Filmszemle

XXI. Lakiteleki Filmszemle
114 alkotás érkezett a Kárpát-medencéből a felhívásában kiírt határidőig a Sára Sándor emlékezetére meghirdetett XXI. Lakiteleki Filmszemlére. Az eseményt a lakiteleki Népfőiskola Alapítvány, a Nemzeti Művelődési Intézet Nonprofit Közhasznú Kft., a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Levéltár Nonprofit Közhasznú Kft., az Ifjú Konzervatívok a Nemzetért Egyesület és a Dunaversitas Egyesület közösen szervezte meg idén.

A megmérettetésre krónika, korkép, művelődés, portré, fikciós műsorok kategóriákban várták a nevezéseket. A Lakitelek Népfőiskolán november 16. és 18. között megrendezett filmszemle versenyprogramjába 22 alkotás jutott az előzsűri döntése alapján. A zsűri elnöke dr. Buglya Sándor, Magyarország Érdemes Művésze, Balázs Béla-díjas filmrendező, producer, a Magyar Művészeti Akadémia Film- és Fotóművészeti Tagozatának vezetője volt, tagjai között a kulturális és közélet jeles szereplői mellett Kecskemét, Kiskunfélegyháza, Kiskunmajsa, Lakitelek, Nagykőrös, Szentes és Tiszakécske iskoláiból álló, mintegy 350 fős diákzsűri és több mint száz nyugdíjas (akik Fülöpjakab, Jakabszállás, Kiskunfélegyháza, Kunszállás, Lakitelek képviselőinek különdíját ítélték oda) is szerepelt.

Díjazottak:

Kövér László, az Országgyűlés elnökének 1 millió forintos különdíját, és a lakiteleki Népfőiskola Alapítvány 200 ezer forintos különdíját az Autóstoppal a szabadság felé című alkotás kapta (Rendező: Zajti Ferenc, Érd).

Csák János, kulturális és innovációs miniszter által felajánlott 1 millió forintos különdíjat a Te neved című alkotás kapta (Rendező: Domokos János, Budapest).

A Magyar Művészeti Akadémia 500 ezer forintos különdíját, a FilmHungary és a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem különdíját a Láthatatlanok című alkotás kapta (Rendező: Cs. Nagy Sándor, Budapest).

A lakiteleki Népfőiskola Alapítvány 200 ezer forintos különdíját és a Medimédia Kft. 150 ezer forintos különdíját A bennünk élő Börzsöny című alkotás kapta (Rendező: Végh Attila, Nagymaros).

A Nemzetstratégiai Kutatóintézet 300 ezer forintos különdíját és a lakiteleki Tisza Nyugdíjas Klub 25 ezer forintos különdíját A szocializmus hátsó bejárata című alkotás kapta (Rendező: Csibi László, Kolozsvár, Románia).

A Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. 300 ezer forintos különdíját és az M5 csatorna különdíját a Léptem után nyomot hagyok című alkotás kapta (Rendező: Szél Zsolt, Szeged).

A Kairosz Kiadó 200 ezer forintos különdíját és a Nemzeti Művelődési Intézet különdíját A miniszterelnök című alkotás kapta (Rendező: Märle Tamás, Budapest).

A Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Levéltár 150 ezer forintos különdíját, Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter különdíját és a Kiskunfélegyházi Nyugdíjas Klubok Egyesülete 25 ezer forintos különdíját az Erdély és Románia „nagy egyesülése”című alkotás kapta (Rendező: Major Anita, Csabdi).

A lakiteleki Népfőiskola Alapítvány 150 ezer forintos különdíját, és a Kiskunfélegyházi Móra Ferenc Gimnázium 25 ezer
forintos különdíját a Sárba ragadva című alkotás kapta (Rendező: Balla Béla, Csap, Ukrajna).

A lakiteleki Népfőiskola Alapítvány 150
ezer forintos különdíját,valamint az Antológia Kiadó és Nyomda Kft. könyv- és ajándékcsomagját a Be nem gyógyult sebek című alkotás kapta (Rendező: Osgyáni Gábor, Miskolc).

A Mediaworks Hungary Zrt. 100
ezer forintos különdíját és dr. Ruszin-Szendi Romulusz altábornagy, a Magyar Honvédség parancsnokának különdíját a Háborús színtér című alkotás kapta (Rendező: Zsigmond Dezső, Budapest).

Dr. Nagy István agrárminiszter különdíját az Antika című alkotás főszereplője, Puhalák Antal kapta.

A Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. különdíját a Léptem után nyomot hagyok című alkotás főszereplője, Nagy-György János kapta.

A Petőfi Népe 50
ezer forint értékű különdíját a Szerémi borvidék című alkotás kapta (Rendező: Fejős Csilla, Magyarkanizsa, Szerbia).

Kulcsár Gábor, a HM Zrínyi Nkft. ügyvezetőjének különdíját a Magyar korridor – Varsó 1944 című alkotás kapta (Rendező: Jamrik Levente, Budapest).

A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat különdíját A halas bicska című alkotás kapta (Rendező: Cs. Gát László, Szeged).

A Lakiteleki Önkormányzat különdíját Anyu, apu, autizmus című alkotás kapta (Rendező: Szűcs Gergely, Érd).

A Nemzeti Művelődési Intézet különdíját a Mesekuckó Kolozsváron című alkotás kapta (Rendező: Székely Blanka, Kolozsvár, Románia).

A kiskunfélegyházi Constantinum Katolikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Technikum, Kollégium 25 ezer forintos különdíját, a kiskunmajsai Tomori Pál Katolikus Gimnázium, Technikum és Kollégium 25
ezer forintos különdíját és a szentesi Horváth Mihály Gimnázium 25 ezer forintos különdíját A röpülő falu című alkotás kapta (Rendező: Gyarmati-Paor Zoltán, Budapest).

A nagykőrösi Arany János Református Gimnázium, Technikum és Kollégium 25
ezer forintos különdíját, és a Kecskeméti SzC Gáspár András Technikum 25 ezer forintos különdíját a Café Marylin című alkotás kapta (Rendező: Reszeli-Soós András, Kecskemét).

A kunszállási Aranyalkony Nyugdíjas Klub 25
ezer forintos különdíját és a fülöpjakabi Őszidő Nyugdíjas Klub 25 ezer forintos különdíját a Váratlan zuhanás – 1985. április 22-e igaz története című alkotás kapta (Rendező: Szűcs Gergely, Érd).

Jakabszállás Község Önkormányzata 25
ezer forintos különdíját a Kőműves Kelemen című alkotás kapta (Rendező: Domokos János, Budapest).

A nap filmje, a Kiskunfélegyházi Móra Ferenc Gimnázium, a Lakiteleki Eötvös Loránd Általános Iskola, a Tiszakécskei Móricz Zsigmond Általános Iskola, Gimnázium, Kollégium és Alapfokú Művészeti Iskoladiákjai és a közönség döntése alapján Léptem után nyomot hagyok című alkotás lett.
                        

Kövessen minket a Facebookon is!