Helyi hírek 2022. november 23. 12:00

Megtartották a novemberi bizottsági üléseket

Képgaléria
Megtartották a novemberi bizottsági üléseket
Megtartották a városüzemeltetési és környezetvédelmi, a művelődési és szociális, a jogi és a gazdasági bizottságok üléseit november 21-én és 22-én a városháza tárgyalójában, hogy előkészítsék és megvitassák az november 24-i képviselő-testületi ülés napirendi pontjait.

– Az egyebek mellett még négy napirendi pontot tárgyalt a városüzemeltetési és környezetvédelmi bizottság. Egyik a köztemetőkről és a temetkezés rendjéről szóló kegyeleti közszolgáltatási szerződés jóváhagyásáról szólt. 2020 óta nem volt városunkban ezirányú emelés, illetve a Covid-19 vírus miatt nem is lehetett 2022. június 30-áig a szolgáltatás díját emelni a veszélyezettel összefüggő törvényi szabályozás miatt. Azonban az energiaárak folyamatos emelkedése árnövekedést generál a szállítási, a hamvasztási és a hűtőkamrák üzemeltetéseinek költségeiben, amit kompenzálni kell. Szavaztunk a 2022. évi szociális bérlakások névjegyzékének módosítása tárgyában is. Ennek következtében úgy tűnik, hogy néhány család karácsonyra be is tud költözni a számukra kiutalt ingatlanokba. Szó esett még a Félegyházi Pékség Kft. bérlőválasztási jogának módosításáról, aminek értelmében egy ott dolgozó családot tudunk ismét segíteni, akiknek gyermekük született és a már jelenleg használt ingatlant kinőtték. Javasoltam, hogy a felszabadult egyszobás bérlakást vegyük fel a nyilvántartási jegyzékünkre, ezt a bizottság támogatta. Volt még egy önkormányzati bérlakás közérdekből történő bérbeadásáról szóló beadvány is: a zeneiskolában tanító fiatal tanárnő igényéről döntöttünk, aki nem félegyházi, de a munkavégzése ideköti – a foglalta össze a történteket Bense Zoltán bizottsági elnök.

– A több megtárgyalt napirendi pontból kettőt emelnék ki, amit nagyon fontosnak tartok. Idén is felajánlott egy vállalkozó egymillió forint támogatást a szociálisan rászorult családok részére, akiket majd tartósélelmiszer-csomaggal fogunk majd megajándékozni. Jelenleg 119 család részesül rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben, akik évente egy alkalommal kapnak ilyen jellegű segítséget. A másik nagyon fontos napirendi pont a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázatról szólt, aminek értelmében a hátrányos helyzetű, szociálisan rászoruló fiatalok felsőfokú tanulmányait tudjuk két kategóriában támogatni 10 hónapon keresztül a 2022/2023. tanév második félévi, illetve a 2023/2024. tanév első félévi időszakára vonatkozóan. Az első kategóriába tartozók 15.500 forintnyi, a második kategóriába tartozók pedig 6.200 forintnyi támogatásra jogosultak – mondta el dr. Ónodi Izabella, a művelődési és szociális bizottság elnöke.

– Az egyik napirendi pontunk a köztemetőkről és a temetkezés rendjéről szóló kegyeleti közszolgáltatási szerződés jóváhagyásáról szólt. Idáig, a veszélyhelyzettel összefüggő átmeneti szabályozásról szóló törvénykezés értelmében nem volt lehetséges a szolgáltatás díjának emelése, azonban most már ez nem halasztható tovább. A közszolgálati javaslatra a díjak 2023. január 1-jétől átlagosan 20 százalékkal emelkednek. A következő napirendi pontunk egy vállalkozó felajánlásáról szólt, amit a rászoruló családok megsegítésére fogunk fordítani. Tartósélelmiszer-csomagokat adunk az érintetteknek, 10 ezer forint értékben. Utolsó pontként szó esett az önkormányzat adórendeletének felülvizsgálatáról. A város önkormányzata és a képviselő-testület egyetért abban, hogy a helyi vállalkozók ugyan olyan összegű adót fizessenek, mint ezidáig – tudtuk meg Szamosi Endrétől, a jogi bizottsági ülés megbízott vezetőjétől.

– Minden hónapban elénk szokott kerülni Kiskunfélegyháza 2022. évi költségvetési módosításáról szóló beadványa. Az abban levő változásokat a bizottság támogatta. Ebben az időszakban a helyi adórendelet felülvizsgálatára is sor szokott kerülni, amiben megállapítottuk, hogy abban az önkormányzat változást nem kíván tenni. A belső ellenőrzési tervet is megvizsgáltuk, hiszen ez már a 2023. évre szól. Vallom, hogy minőségi munkát végez a belső ellenőrünk, és ez a terv is annak tűnik a következő évre vonatkozóan. Felülvizsgáltuk a Félegyházi Nonprofit Kft.-vel kötött közszolgáltatási és vagyonkezelési szerződést, itt a módosításokat elfogadtuk. A továbbiakban megvitattuk a Molnártelepi út és az ahhoz kapcsolódó úthálózatnak a fejlesztését, amit egy TOP-PLUSZ pályázat segítségével szeretnénk megoldani. Ehhez szeretnénk pályázni 1,189 milliárd forintra. A korábbi években a tervek már elkészültek, a MÁV-val a szükséges egyességeket megkötöttük. Mindezen felül döntöttünk több önkormányzati ingatlan hasznosításáról is. Ezekben civil egyesületi formában működő helyi tevékeny csoportoknak adunk helyet – összegezte a témákat Gyenes Attila bizottsági elnök.

V. B.
                   

Kövessen minket a Facebookon is!