Helyi hírek 2022. november 24. 10:00

Támogatott járdaépítésre buzdította körzete lakóit Szamosi Endre

Képgaléria
Támogatott járdaépítésre buzdította körzete lakóit Szamosi Endre
Lakossági fórumra várta az érdeklődőket Szamosi Endre, a 4-es számú választókörzet önkormányzati képviselője november 23-án, szerdán a Batthyány iskolában. Az eseményen megjelent Csányi József polgármester, dr. Faragó Zsolt jegyző és Juhász László, a városüzemeltetési osztály vezetője. 

A körzet lakóit a képviselő köszöntötte, majd beszámolt a megvalósult fejlesztésekről, ismertette a jövőbeli terveket. Örömének adott hangot a Korona utca megújulása miatt, amit 35 + 1 parkolóhely kialakítása mellett, térburkoló lapokkal látták el, így – véleménye szerint – igazi belvárosi hangulatot áraszt. Ugyanitt a járdaszakaszok is megújultak, illetve a művelődési központ és a Holló-ház homlokzata is rekonstrukción esett át. Mindezek mellett növénytelepítésre is sor került és a korábbi buszmegállót is áthelyezték.  Felhívta a figyelmet rá, hogy önerős járdaépítésre volt és a jövőben is lesz lehetőség, amelynek értelmében az önkormányzat 4500 forint/méter értékben támogatja a beruházást. A képviselő beszélt a körzet játszótereiről, amelyek közül a Zrínyi-udvarban található megújítását ismertette, és beszámolt a Venezia-udvarban lévő felújítási terveiről is. Kitért a kátyúzások fontosságára, valamint a tervezett térfigyelő kamerák és traffipax készülék telepítésére is. Részletesen beszámolt a körzetet érintő közvilágítás-fejlesztésekről, és tájékoztatta a résztvevőket a Szent István-szobor köztérre helyezésének lehetőségéről is. Felhívta a figyelmet a lehullott levelek eltakarításának fontosságára, mivel a csúszós levélhulladék balesetveszélyes lehet.  Megtudtuk, hogy a vízelvezető árkok felújítása is az elmúlt időszak feladata volt, erről is részletesen beszámolt Szamosi Endre. Beszéde végén mindenkit invitált az adventi városi rendezvényekre, elsőként a szombati gyertyagyújtásra.

Csányi József polgármester beszédében a galambok okozta problémák megoldását ismertette: egy cég segítségével eddig 2000 példányt gyűjtöttek be, amit a következő évben is terveznek folytatni. Bemutatta az elmúlt időszakban megvalósult városi beruházásokat: az Oskola utcai parkolót, a Deák Ferenc utcát és mellékutcáit, beszélt a Korona utca megszépüléséről és az épülő Móravárosi Bölcsődéről is. Kitért a következő év két nagy uniós finanszírozású beruházására: a Vasas-pálya és a Zöld város folytatásaként megvalósuló Kossuth utcai átépítésre, ami az Attila és Dózsa utca közötti részen, minkét oldalon megtörténik majd. A 451-es számú út felújítása kapcsán elmondta, hogy körülbelül 3-5 éven belül a Csanyi út és a déli elkerülő út kereszteződésénél a STOP táblát egy körforgalom váltja fel és a beruházás egy kerékpárút tervet is tartalmaz a Csanyi út és a Tesco áruház között. Egy turisztikai pályázat keretében a Mezőgazdasági Áruház és Városföld között terveznek egy kerékpárutat és ez a pályázat ad majd lehetőséget a Fürdőszálló és környezete megújítására is. Beszéde végén hangsúlyozta az advent, a karácsony fontosságát, ezért ismertette azokat a helyszíneket, ahol ünnepi díszbe öltözik idén a város. Legvégül a körzet minden lakóját szeretettel hívta az ünnepi rendezvényekre.

A fórum végén a megjelenteknek lehetőségük nyílt megfogalmazni kéréseiket, észrevételeiket, amelyek között helyet kapott a fanyesések fontossága, a túlburjánzott növényzet, ami a kerékpárosokat és autósokat akadályozza a közlekedés során, illetve a Felsőtemetőnél keletkezett kátyúkat illetően is megoldásokat kerestek. A felmerült problémákat megvitatták, azokat az illetékesek feljegyezték és megoldásukról biztosították a körzet lakóit.

Z. A.

Fotó: Fantoly Márton
               

Kövessen minket a Facebookon is!