Elhunyt Csapó Gábor vízilabdázó
Borítókép: MTI
A korábbi kiváló pólós keddről szerdára virradó éjjel otthonában lett rosszul, onnan rohamkocsi szállította be egy fővárosi kórházba, ahol légzési elégtelenséggel kezelték, lélegeztetőgépre kötve, mélyaltatásban tartották.
Csapó Gábor 1950. szeptember 20-án született Budapesten. A sportolás szeretetét édesapjától örökölte, eleinte teniszezni járt, majd az Újpest csapatához kerülve előbb úszni, aztán kilencévesen vízilabdázni kezdett. Ifistaként rendszeresen bevérzett a bal szeme, háromszor időlegesen meg is vakult, ami miatt az is komolyan felmerült, hogy abba kell hagynia az élsportot, azonban végül saját felelősségre folytathatta a játékot. 1972-ig szerepelt nevelőegyesületében, majd jogi tanulmányokba kezdett Szegeden, ezért egy szezonon át a SZEOL AK együttesét erősítette. 1973-ban visszatért Budapestre, az Eötvös Loránd Tudományegyetem jogi karának hallgatója lett, a pólózást pedig a Vasasban folytatta.
Az angyalföldi piros-kékekkel számos nagy sikert ünnepelhetett: tizenegy év alatt nyolc magyar bajnoki címet, két magyar kupát és két BEK-et nyert. Közben a válogatottnak is meghatározó tagja lett: a keretbe már 1970-ben bekerült, húzóemberré a sporttörténelem első világbajnokságán, az 1973-as belgrádi tornán vált, amelyet az ő kiváló játékának is köszönhetően nyert meg a magyar csapat. Különösen emlékezetes a későbbi ezüstérmes szovjetek elleni rangadón szerzett tíz méteres bombagólja, amely azon a találkozón győzelmet ért a csapatnak.
Egy évvel később a bécsi Európa-bajnokságot is megnyerte a válogatottal, az 1975-ös vb-n nem sikerült a címvédés, de az ezüstérem azért így is meglett. Aztán jött a montreali olimpia 1976-ban, ahol szintén vezérszerepet vállalva segítette győzelemhez a magyar csapatot, amely nyolc mérkőzéséből hetet megnyert, és mindössze egyszer végzett döntetlenre, így megérdemelten állhatott fel a dobogó legfelső fokára.
1977-ben a Jönköpingben rendezett kontinensviadalon újabb aranyérmet szerzett a nemzeti együttessel, egy évvel később a nyugat-berlini vb-n be kellett érnie az ezüsttel, aztán 1979-ben megnyerte a világkupát.
Az 1980-as moszkvai olimpián a dobogó második fokára állhatott fel, 1982-ben egy vb-, 1983-ban pedig egy Eb-ezüsttel bővítette éremkollekcióját, 1984-ben pályafutása második BEK-győzelmét aratta a Vasassal. Ezt követően légiósnak állt, 1985 és 1986 között az olasz Syracusa Palermo csapatában szerepelt, ahol kétszer lett a bajnokság gólkirálya. Az aktív játéktól 1986-ban vonult vissza, a válogatottól 1993-ban, a világválogatott ellen lejátszott mérkőzéssel búcsúzott. Játékospályafutása befejezése után edzősködni kezdett, a szakedzői iskolát még a jogi egyetemmel párhuzamosan végezte el, summa cum laude minősítésű jogi doktori oklevelét 1977-ben vehette át.
Edzői karrierjét a Syracusa Palermónál kezdte, a szicíliai gárdát 1990-ig irányította. 1989-ben megpályázta a magyar válogatott szövetségi kapitányi posztját, de nem kapott szavazatot. Olaszországból hazatérve 1990-től három évig a Vasas-Plaket vezetőedzője volt, majd 1994-ben Faragó Tamással közösen vízilabda-iskolát nyitott, ahol olyan későbbi klasszisok is pallérozódtak a keze alatt, mint a Varga testvérek vagy Manhercz Krisztián.
Csapó Gábor közben párhuzamosan jogászként is dolgozott egy informatikai cégnél.
1998-ban jelölték a vízilabda szövetség elnökének, ám a jelölést végül nem vállalta. Az ezredforduló után visszatért az edzősködéshez, 2001 és 2003 között az Újpest, 2003-tól a Ferencváros együttesénél tevékenykedett.
A sport és a jogi pálya mellett a filmezésbe is belekóstolt, Bacsó Péter Ki beszél itt szerelemről? című 1979-es filmjében főszerepet alakított. Később, főleg 2000 után a kereskedelmi tévék különböző műsoraiban is rendszeresen feltűnt, és állandó vendége volt a Sport TV műsorainak is. Szereplései révén a vízilabda iránt alapból kevésbé érdeklődő közönség is megismerte, derűs természete és jó humora révén nagy népszerűségre tett szert.
Kiváló sportpályafutását számos díjjal ismerték el: 2000-ben beválasztották az évszázad magyar vízilabda-válogatottjába, 1986-tól a Vasas örökös bajnoka, 2000-ben aranygyűrűvel tüntették ki. 2008-ban edzői munkásságát a főváros Pro Urbe Díjjal jutalmazta.
