Helyi hírek 2022. december 1. 14:00

A projektalapú oktatás legújabb eredményeit alkalmazza a Közgé

Képgaléria
A projektalapú oktatás legújabb eredményeit alkalmazza a Közgé
2021 szeptemberében a Kiskunhalasi Szakképzési Centrum Kiskunfélegyházi Közgazdasági Technikuma az országban egyedüli középiskolaként közös uniós szakképzés fejlesztési projektbe kezdett egy szlovák oktatási ügynökséggel, az Ignissel együtt. A 2021-1-HU01-KA210-VET-000027191 kódnevet viselő, az Európai Unió által támogatott, több mint egy éve tartó munkafolyamat lényege a vállalkozási ügyviteli ügyintéző képzés projektalapúvá átformálása volt. Célként azt jelöltük meg, hogy az órákat az aktív és alkotó tanulói részvétel jellemezze.

A projekt részeként a kilencediktől a tizenharmadik évfolyamig évfolyamonként 10-10 foglalkozás átgondolása született meg. Az alkotók idén november 22-én a Kiskunhalasi SZC Kiskunfélegyházi Közgazdasági Technikum Oskola utcai épületében, a „Projektalapú oktatási módszerek a közgazdasági szakmai képzésben” című konferencián ismertették az eredményeket a nagyközönséggel. Itt a pályázatot kidolgozó két vezető tartott érdekes és színes előadást. Dr. Fekete Boglárka projektmenedzser a projektalapú oktatás sajátosságait foglalta össze. Tasi Judit, intézményünk igazgatója pedig arról beszélt az érdeklődő, a főleg a környékbeli technikumok és szakmai szervezetek oktatóiból és vezetőiből álló közönségnek, hogyan jelenik meg évek óta következetesen ez a módszer a Közgé képzéseiben és a közösségi programok szervezésében egyaránt.

Az előadások utáni szakmai beszélgetésekben a résztvevők találkozhattak a foglalkozásterveket összeállító oktatókkal. Jó hangulatú beszélgetés kezdődött az egyes választott módszerekről, az oktatási tapasztalatokról és a már látható eredményekről. Fontosnak tartjuk, hogy ezek az eredmények és az alkalmazott módszerek minél szélesebb körben hasznosuljanak, így az elkészült munkák hamarosan egy online kiadványban lesznek hozzáférhetők magyar, szlovák és angol nyelven is.

Miért van erre szükség? A címbe foglalt gondolat az ókori kínai bölcstől, Konfúciusztól származik. Már kétezer-ötszáz éve is nyilvánvaló volt, csak a megélt tapasztalat ad igazi tudást. Ezt az elvet igyekszünk követni a közgés mindennapokban is: célunk az, hogy az oktatás ne egyoldalú, unalmas folyamat, hanem közös megismerés és alkotás legyen. Arra is következetesen törekszünk, hogy a közismereti tantárgyak tananyagtartalma találkozzon a korszerű szakmai ismeretekkel és kapcsolódjon a szakmai tantárgyakhoz, ezzel is segítve diákjaink eredményes felkészülését.

Az eredményt innentől már nem két szépen bemagolt bekezdés jelenti, hanem egy feldolgozott irodalmi mű, történelmi eseménysor, élményalapú, interaktív matematikai problémamegoldásra épülő délután. Vagy épp egy megszervezett vállalati rendezvény, egy elkészített adóbevallás, vagy egy helyesen véghezvitt nagyleltár.

Hiszünk abban, hogy az a helyes, ha a valódi életet „tanítjuk”. Így tud a szakmát választó fiatal egyre önállóbbá válni, valódi felelősséget és sikerélményt szerezni már a szakmai vizsga és a munkavállalás előtt is. Ez pedig csak úgy lehetséges, ha következetesen vállaljuk a projektalapú oktatást és azt minél több területen bevisszük az iskola mindennapjaiba. Például úgy, hogy a hagyományos iskolai programokat is így szervezzük meg.

Így vált sikeres, tanulói aktivitást feltételező közös projektekké az elmúlt években a Gólyatábor, Berepülő hét, Kincskereső nap, Zenedélután, Egészségnap, Sportnap, Közgés Kávéház, Közgés Bál, Szabaduló szoba, Farsang, Sudoku bajnokság, Nagykönyv hét, Költészet hete, Takarékossági hét, Adventi készülődés.

Nagy felelősség ez nekünk is, mert ha önállóságot engedünk diákjainknak az egyik dologban, nem vehetjük el tőlük a kezdeményezés és a felelősség vállalás örömét a többi területen sem. Felnőttségre, következetességre, valódi teljesítményekre, állandó együttműködésre késztet ez mindannyiunkat.

Az elmúlt évek beiskolázási és versenyeredményei a magyarországi közgazdasági képzés élmezőnyébe repítették a Közgét. Ez a siker is egy közös projekt, nem jöhetett volna létre sem kollégáink újításai sem diákjaink lelkesedése és aktivitása nélkül.

Köszönjük nekik, hogy ilyen jó csapatot alkotunk. Reméljük, jövőre tovább erősödünk: szeretettel hívunk és várunk mindenkit, jöjjenek közénk, válasszák képzéseinket, legyenek ők is közösségünk tagjai.

„Mondd el és elfelejtem, mutasd meg és megjegyzem, engedd, hogy csináljam és megértem.”

Bánki Horváth Mihály
   igazgatóhelyettes
                

Kövessen minket a Facebookon is!