Helyi hírek 2022. december 3. 10:00 Forrás: Bács-Kiskun Megyei Főügyészség

Védett ártéri erdőket tettek tönkre 

Védett ártéri erdőket tettek tönkre 
A Kecskeméti Járási Ügyészség természetkárosítás bűntette miatt vádat emelt három férfival szemben, akik a környezetvédelmi előírásokat megszegve Tiszaug és Lakiterek környékén – részben Natura 2000-es területen – szabálytalan fakitermelést folytattak, amelynek eredményeként számos fokozottan védett madár-, hüllő- és denevérfaj élőhelye semmisült meg.

A vádirat szerint a legidősebb vádlott cégével erdészeti tevékenység végzésére szerződött a Tiszaug és Lakitelek környéki ártéri erdőkben. A szerződés teljesítéséhez, fakivágásra alvállalkozóként vette ki igénybe két vádlott társa cégét. A felkért vádlottak a fakitermelések során személyesen jártak el.

A munkákkal érintett erdők számos védett, illetve fokozattan védett madár-, hüllő- és denevérfaj élőhelyeként szolgáltak, emiatt Natura 2000-es védettségű területnek minősültek. Ezen erdőkben az előírt fakivágást csak a kormányhivatal által előre meghatározott időszakban végezhették el a vádlottak és az előzetes bejárás során jól látható színes X-el megjelölt fákat nem vághatták ki.



Az általuk is ismert szigorú szabályok ellenére a legidősebb vádlott utasítására egyik társa egy Tiszaug közeli erdőben kivágott 5 darab, kivágási tilalommal érintett őshonos szürke nyárfát, valamint a kijelöltnél jóval nagyobb területen végzett tarvágást. A másik társ pedig – szintén a legidősebb vádlott utasítására – egy, a fekete gólyák élőhelyeként is szolgáló, tiszaugi erdőben 10 nappal az engedélyezett időpont előtt kezdte meg a fák kivágását, emellett olyan tiltott területekről is vágott ki fákat, amit az előzetes bejárás során karókkal egyértelműen elkerítettek a kivágással érintett résztől. A kivágott fák között több, mint 80 éves nyár- és fűzfák is voltak.

A szabálytalan fakivágások miatt mindkét erdő esetében a Natura 2000-es védettségű élőhely megsemmisült.



Az ügyészség a legidősebb férfit két rendbeli, társait egy-egy rendeli Natura 2000 terület megsemmisülését okozó természetkárosítás bűntettével vádolja és ezért velük szemben börtönbüntetés kiszabását indítványozza. Ügyükben a Kecskeméti Járásbíróság fog dönteni.
                            

Kövessen minket a Facebookon is!