Helyi hírek 2022. december 6. 14:30

Volt igazgatóját köszöntötte 90. születésnapján a polgármester

Képgaléria
Volt igazgatóját köszöntötte 90. születésnapján a polgármester
Szert Lajost, a PG nyugalmazott igazgatóját Csányi József polgármester köszöntötte fel a város nevében 90. születésnapja alkalmából. Kiskunfélegyháza első embere az egykori diák minőségében is érkezett, hogy közösen elevenítsék fel a Petőfi Gépészeti Szakközépiskolában eltöltött évek emlékeit.

Szert Lajos Disznóshorvát (ma Izsófalva) településen született. Nagyapja, apja és két öccse is bányász volt. Ő lett a család első diplomása. 1958. január 1-jén jött Félegyházára, a régi Szijjártó-féle gépgyárban vállalt munkát szerszámszerkesztőként. A Petőfi Gimnáziumban volt akkoriban a szegedi technikumnak egy kihelyezett osztálya, és a gyár főmérnöke arra kérte fel, hogy korrepetálja az ide járó dolgozókat. Ennek eleget tett, sőt, – a Budapesti Műszaki Egyetem megbízásából – egyetemi hallgatók korrepetálásával is foglalkozott. 1972 tavaszán kérték fel a PG igazgatói tisztségére, amit némi bizonytalanság után elvállalt.

Feleségével Miskolcon ismerkedtek meg. December 20-án fogják ünnepelni 64. házassági évfordulójukat.

T. T.

           

Kövessen minket a Facebookon is!