Gazdaság 2022. december 9. 12:00

TOP 100 – Bács-Kiskun Megye Gazdasága 2022

TOP 100 – Bács-Kiskun Megye Gazdasága 2022
A Bács-Kiskun megyei székhelyű, kettős könyvvitelt vezető vállalkozások nettó árbevétele 9,8 százalékkal 5008,4 milliárd forintra nőtt 2021-ben, ez több mint 495 milliárd forint összegű növekedés az előző évhez képest – ismerteti a TOP 100 – Bács-Kiskun Megye Gazdasága 2022 című kiadvány, amit a napokban mutattak be Kecskeméten.

Borítókép: YouTube


Fotó: Bácshír

A bemutatón Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke elmondta: a bruttó hazai termék volumene Magyarországon az idei év harmadik negyedévében 4 százalékkal nőtt, az év eddig eltelt időszakában pedig 6,1 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakáét. Az ipar teljesítménye 9,6, ezen belül a feldolgozóiparé 10,6 százalékkal bővült – emelte ki, ugyanakkor figyelmeztető jelnek nevezte az építőipar 1,8 százalékkal történt növekedését, amely előrevetíti a gazdaságban várható folyamatokat. A mezőgazdaságról szólva jelezte: a nyári súlyos aszály a termelést 39,3 százalékkal vetette vissza az előző év azonos időszakához mérten. Parragh László idézte a Nemzetközi Valutaalap (IMF) adatát, amely a 2022-es évre 5,7 százalékos gazdasági teljesítménynövekedést prognosztizál. Ez jövőre jelentősen lassulhat, ezért a cél a recesszió elkerülése és a 0 közeli állapot meghaladása – fogalmazott az MKIK elnöke.       


Fotó: Bácshír

Gaál József, a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke arról beszélt, hogy vannak kiváló példák Magyarországon is arra, hogy a vállalkozások összefogva meghatározó szereplővé tudtak válni a piacon. Ennek mentora lehet a kamara. Szólt egy másik kínálkozó együttműködésről a Neumann János Egyetemmel, amelynek tudásközpontjai az anyagtudomány, a forgácsolás és hegesztés, a lézer- és jármű-technológia, az informatika és a gazdálkodástudomány különféle területein nemzetközileg elismert eredményeket érnek el.


Fotó: Bácshír

Megyei toplista

Bács-Kiskun megye száz legnagyobb cége között első helyen továbbra is a kecskeméti székhelyű Mercedes-Benz Manufactoring Hungary Kft. áll annak ellenére, hogy a 2020-ban elért 1241,5 milliárd forintról 2021-ben 1142,6 milliárd forintra csökkent az árbevétele. A megye második legnagyobb vállalkozásának, a tiszakécskei Duna Aszfalt Zrt.-nek 43,3 milliárd forintról 252,1 milliárdra nőtt az árbevétele. Növekedést ért el a harmadik helyen szereplő bajai Axiál Kft. is, amelynek a 2020-ban elért 91,3 milliárdról 2021-ben 104,4 milliárd forintra nőtt az árbevétele – derül ki a TOP 100 – Bács-Kiskun Megye Gazdasága 2022 című kiadványból.     

Freid Mónika, a Központi Statisztikai Hivatal Tájékoztatási Igazgatóságának elnökhelyettese ismertette: Bács-Kiskun megye adja az országos GDP több mint 4 százalékát, az egy főre jutó GDP az országos átlag nyolcvan százaléka, amelynek alapján az ország hatodik legfejlettebb megyéje. Bács-Kiskun megye adja az ország összes ipari termelésének 5,8 százalékát, ezen belül 14,8 százalék koncentrálódik itt az egész ország járműipari termeléséből, több mint 10 százalék pedig az élelmiszeriparból.     

Benda Ferencné, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Bács-Kiskun Megyei Adó- és Vámigazgatósága igazgatója elmondta: elemzésük alapját a kettős könyvitelt vezető, naptári évvel azonosan működő mintegy 13 117 társas vállalkozás 2021-es üzleti évről benyújtott bevallása adta. A kör nettó árbevétele csaknem 10 százalékkal növekedett 2021-ben. A legnagyobb mértékű, mintegy 50 százalékos bővülés a pénzügyi szektorban mutatkozott. Az 5008,4 milliárd forint nettó árbevétel fele 2021-ben a feldolgozóipar teljesítménye volt, kicsivel több mint ötöde pedig a kereskedelem, a gépjárműjavítás eredménye. Az építőipar részaránya 2021-ben 13,4 százalék volt, a mezőgazdaság, erdőgazdálkodás, halászat részaránya a negyedik legnagyobb nemzetgazdasági ágként azonban ezúttal sem érte el a 4 százalékot.

Fotó: Bácshír

Az igazgató kiemelte: a beruházások összesített értéke a vizsgált megyei gazdálkodói körben 2021-ben nagyjából 275,9 milliárd forintot tett ki, így a 2020-as adatokhoz képest 51 milliárd forintos, 23 százalékos növekedés állapítható meg.  Beszámolt arról is, hogy Bács-Kiskun megyében a vállalkozások számának csökkenése mellett, a foglalkoztatottak átlagos létszáma 2020-hoz képest 2,9 százalékkal 84,8 ezer főre esett 2021-ben. Benda Ferencné tájékoztatása szerint az egy főre jutó átlagos bérköltség 14,8 százalékot emelkedett egy év alatt, havi 305,7 ezer forintról 351,1 ezer forintra nőtt tavaly.
                

Kövessen minket a Facebookon is!