Helyi hírek 2022. december 9. 11:30

Dr. Kiss Ákos Csaba tartott lakossági fórumot

Képgaléria
Dr. Kiss Ákos Csaba tartott lakossági fórumot
A kossuthvárosi közösségi házba várta a körzet lakóit december 8-án dr. Kiss Ákos Csaba, a 9-es számú választókörzet önkormányzati képviselője. A fórumon szó esett a város és a körzet fejlesztéseiről, a jövő évi tervekről, a Molnártelepi út helyzetéről és a körzetben élők problémáiról.

Dr. Faragó Zsolt jegyző röviden áttekintette a város elmúlt 3 évét. Elmondta: 2019 októberében az új képviselő-testület felállásakor hiába volt megtakarítása a városnak, a koronavírus-járvány okozta többletkiadások miatt takarékoskodni kellett, hogy az intézményeket működtetni tudják, és a mintegy 600 munkavállaló foglalkoztatását fenntartsák. Hozzátette: másfél év alatt pénzügyileg kilábalt a város a járványból, és ez idő alatt számos fejlesztés tervét készítették elő. A járványt követő egy évben ismét fejlesztésekbe kezdett a város, de elsősorban olyan projekteket valósítottak meg, ami a legtöbb városlakót érinti. Így például 55 központi parkolót alakítottak ki a nagy posta mellett, felújították a Pázmány és a Deák Ferenc utcákat. Rövidesen elkészül a Móravárosi Bölcsőde is, ami 24 kisgyermek ellátását nyújtja majd 2023-tól.

Hangsúlyozta: 2023-ban az energiaárak növekedése miatt ismét korlátozottabbak lesznek a fejlesztési lehetőségek. – A villany- és gázár emelkedésére tudatosan készült a város, több száz millió forintot sikerült félretenni, azonban az idei 300 milliós nagyságrendű éves rezsiköltség a számítások alapján várhatóan 1,7 milliárd forint lesz majd, így nagy beruházásokra helyett a város a keletkező bevételeit és a megtakarításait fűtésre és világításra lesz kénytelen fordítani 2023-ban – fogalmazott. Hozzátette: két fejlesztés biztosan megvalósul. Uniós forrásból folytatódik a Kossuth utca felújítása, a Körpatikától a Kossuth ABC-ig és mintegy 800 millió forintból teljesen megújul a Vasas-pálya, itt biciklizős, gördeszkás pihenőparkot alakítanak ki, játszóterekkel, sportpályákkal, szánkózódombbal, kutyafuttatóval és KRESZ-pályával.

A kossuthvárosiakat is érintő Molnártelepi út fejlesztése kapcsán elmondta: idén sikerült a végső szerződést megkötni a MÁV-val, így a város beadja azt az uniós pályázatot, amely várhatóan 1,1 milliárd forint támogatást nyújt a felújításra. A tervek szerint 1 kilométer hosszan 6 méter széles utat alakítanak ki új csomóponttal az Izsáki út irányába. Elkészültek a Bessenyei és a Bajza utca felújítási tervei, a felsőtemetői ravatalozó terve pedig most készül.

Balla László alpolgármester a köz- és közlekedésbiztonság fontossága kapcsán elmondta: a városban jelenleg 137 kamera működik, ezt a rendszert pályázati forrásból szeretnék tovább bővíteni. – Rengeteg panasz érkezik a gyorshajtásokkal kapcsolatban, ezért a közlekedésbiztonság fokozása érdekében több helyre szeretnének trafiboxot telepíteni a városba. Bíznak benne, hogy ennek gyorsan elterjed a híre és féken tartja majd a gyorshajtókat – fogalmazott.

A felmerült kérdések kapcsán a város vezetői hangsúlyozták: jelenleg zajlik az útra és a járdára belógó fák metszése városszerte. A Bajza utcai kátyúkat és a Radnóti utca kiserdő felőli részénél lévő úthibákat a közeljövőben felmérik, csak úgymint a Perczel utca és az Izsáki út kereszteződésénél sok esetben kialakuló dugó megszűntetésének lehetőségét. A körzetben az elmúlt két hétben 4 új helyszínen lett új közvilágítási lámpatest felszerelve, a bővítéseket továbbra is folytatni szeretnék, ehhez várják a javaslatokat a lakosságtól.

G. E. 

Fotó: Fantoly Márton
                    

Kövessen minket a Facebookon is!