Helyi hírek 2022. december 10. 15:00

Prof. dr. Vécsei László volt a Félegyházáról indultak előadás-sorozat idei utolsó vendége

Képgaléria
Prof. dr. Vécsei László volt a Félegyházáról indultak előadás-sorozat idei utolsó vendége
Prof. dr. Vécsei László, Széchenyi-díjas orvos, neurológus, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia tagja volt az idei utolsó vendég a Félegyházáról indultak előadás-sorozatnak. Az est házigazdája dr. Tarjányi József lokálpatrióta, a Móra Ferenc Közművelődési Egyesület tiszteletbeli tagja volt. A Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtár december 8-i eseményére nagyon sokan ellátogattak, akik az orvosprofesszor szakmai életútja mellett a sclerosis multiplex, a migrén és a szélütés okaival, illetve kezelési módjaival is bővítették ismereteiket.

Vécsei László Kiskunfélegyházán született 1954. szeptember 10-én. Édesapja jogász, édesanyja élelmezési vezető volt. Általános iskolai tanulmányai után Veszprémben érettségizett jeles eredménnyel. Ezt követően felvételt nyert a Szegedi Orvostudományi Egyetemre, ahol 1979-ben summa cum laude minősítéssel diplomázott. Az oklevél megszerzése után az intézményben egyetemi gyakornok, majd tanársegéd lett. Itt szerzett neuroendokrinológusi és klinikai laboratóriumi szakorvosi képesítést szerzett. 1984 és 1993 között a Pécsi Orvostudományi Egyetem Neurológiai Klinikán tanársegédként, majd adjunktusként dolgozott. 1993-ban visszatért Szegedre, ahol a Neurológiai Klinikán egyetemi tanár és vezető pozíciót töltött be. 2010-ben az orvostudományi kar dékánjává választották. A magdeburgi-, a lundi- és a Harvard Egyetemen vendégkutató volt. 1986-ban védte meg az orvostudományok kandidátusi, 1992-ben pedig az akadémiai doktori értekezését. 1996-ban habilált. 2007-ben a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagjává választották. Számos szakbizottságnak tagja, vagy vezetője. Magyar és külföldi szakfolyóiratokban írásai jelentek meg kutatásairól, eredményeiről. Felesége bőrgyógyászként dolgozott, három gyermekük van.

Az általa kutatott betegségek okairól szívesen beszélt a hallgatóságnak:
– A sclerosis multiplex nagyobb számban a nőket érinti. Az elmúlt néhány évtizedben rengeteget fejlődött ennek az idegrendszeri elváltozásnak a kezelése, ugyanis 1992-ig csak szteroid tartalmú injekciókat tudtunk adni, amíg ma már körülbelül 22 féle gyógyszer áll rendelkezésünkre. Ez jelentős mértékben megemelte a túlélés esélyét, az életminőség javulását. A kezelésben nagyon fontos tényező az idő. Minél korábban kezdik el kezelni a betegeket, annál hatásosabb a terápia. A leggyakoribb tünetek a következők: vizelési panaszok, kettős látás, féloldali gyengeség. A típusos tünetek alapján a háziorvos MR vizsgálatra küldi a pácienst.

A második kutatási területem a migrén. Hozzávetőlegesen 1,2 millióan küzdenek Magyarországon ezzel a kellemetlen betegséggel. A migrén is a nőket érinti jobban. Jellemzően nagyon erős féloldali fájdalommal jelentkezik, fényérzékennyé válik a beteg és jól esik a hideg közeg, a fej hűtése. Jelenleg úgy gondoljuk, hogy hajlamosító tényezők befolyásolhatják a kialakulását. Ez lehet az időjárástól elkezdve a stresszig bármi. A kezelése az elmúlt években korszerűbbé vált, több beteg életminőségét tudjuk az alkalmazott szerekkel növelni. A Parkinson-kór mintegy 30-40 ezer embert érint Magyarországon. Leginkább a hatvan év fölötti korosztályt. Amennyiben fiatalabb korban diagnosztizáljuk, legtöbb esetben genetikus háttere van. A szélütés is vezető halálok a magyarok között. Az alkohol, a dohányzás, a mozgásszegény életmód mind hajlamosít rá. Azt tanácsolom, hogy tudatosabban törődjenek a testükkel – zárta gondolatait a professzor úr.

V. B.
            

Kövessen minket a Facebookon is!