Helyi hírek 2022. december 12. 10:00

Adventi koncertet adott a Zenebarátok Kórusa

Adventi koncertet adott a Zenebarátok Kórusa
Adventi hangversenyre hívta a Kiskunfélegyházi Zenebarátok Kórusa az érdeklődőket december 11-én, a Szent István Templomba.



A koncert egy kis békét szánt a mostani nehéz időszakban, nemcsak a fülhöz, hanem a szívhez igyekeztek szólni – hangzott el az esemény bevezetőjében.

A repertoár tökéletesen felépítette ezt az érzést, a béke mellett az öröm, a szeretet, a hála érzéseit is sikerült a megjelentek szívébe tenni. Ismert karácsonyi dalok mellett felcsendültek spirituálék, egy Kodály- és egy Bárdos- mű is. Az est folyamán közreműködött a szegedi AranyEzüst Quartett, Bolla Julianna zongorán, Geszler Péter atya basszusgitáron, Hegyi Bence dobon. Szólót énekelt Nagyné Mészáros Erika és Tóth Renáta Bernadett. Vezényelt Vili Balázs.



A közönséget is bevonták a karácsonyi dallamokba, hiszen a hangverseny zárásaként Fazekas Tamás kántor orgonakíséretével a közönséggel együtt énekelte el a kórus a Pásztorok, pásztorok című dalt.

Z. A. 
           

Kövessen minket a Facebookon is!